2026. január 12., hétfő - Ernő

Eseményfigyelő

17. éve hozunk létre olyan rendezvényeket, melyek a vállalati fenntarthatóságról és felelősségről szólnak. A CSR Hungary Summit Konferenciák (ősszel és tavasszal), az összegző konferenciáink olyan

400-500 forint közé áraznák be a sört a fesztiválozók. A fiatalok több mint fele szülői forrásból jár fesztiválozni évente jellemzően 1-2 alkalommal, melyeken egyenként átlagosan

November 10-ig meghosszabbították a Tekerj a Zöldbe! programsorozatot, amelynek keretein belül idén eddig több mint 100 családbarát kerékpártúrát szerveztek már meg országszerte.

Hosszú évek után újjáéled Sopronban a Kékfrankos Expressz, amelyre felülve egyetlen délután három borászat három nedűje is megkóstolható.

Minden eddiginél több nemzetközi márka és az összes magyarországi borvidék borai is kóstolhatók lesznek szeptember 8. és 11. között a Budavári Palota udvaraiban és teraszain

Az ősz első hétvégéjén, szeptember 2–4. rendezik a Trillát, Martonvásár Martonvásár főterén, a gyönyörű Brunszvik-kertben. A népdal alternatív ünnepén összeér a kortárs és a hagyományos

A düsseldorfi MEDICA-n évek óta 30-40 magyar kiállító vesz részt, idén sem lesz ez másként. Egyre nagyobb lendülettel folytatódnak az idei MEDICA, az orvostechnikai világvásár,

Az okos céggé válás ma már létkérdés. Csak a digitalizálás és az innováció menti át a kkv-kat a globális válságok okozta megpróbáltatásokon.A kkv-k kezében erős

Szeptember 2-4. között a Kenese Marina-Port kikötőben vár mindenkit Magyarország egyetlen vízen és vízparton rendezett hajókiállítása, a Balaton Boat Show. A közel 70 kiállítót és

Becsengettek. Ez az időszak a szülőknek is fontos házi feladatot tartogat: milyen íróasztalt válasszanak otthonra? Ha ugyanis a gyerek egy rossz székben helytelenül ülve tanul,

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

More details
Megvan a 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál időpontja

Megvan a 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál időpontja

More details
A 97. Ünnepi Könyvhét idén is a kortárs irodalom legnagyobb szabadtéri ünnepe lesz

A 97. Ünnepi Könyvhét idén is a kortárs irodalom legnagyobb szabadtéri ünnepe lesz

More details
Business & Security konferencia, 2026. március 4.

Business & Security konferencia, 2026. március 4.

More details
VI. Budapesti EgZootikus állatvásár és kiállítás, 2026. február 7.

VI. Budapesti EgZootikus állatvásár és kiállítás, 2026. február 7.

More details
GELATISSIMO Nemzetközi kézműves fagylalt szakvásár, 2026. február 7-11.

GELATISSIMO Nemzetközi kézműves fagylalt szakvásár, 2026. február 7-11.

More details
Lépj be a Fejjel lefelé világába

Lépj be a Fejjel lefelé világába

More details
Hivatalosan is megnyílt a Normafán a szánkó- és sífutópálya

Hivatalosan is megnyílt a Normafán a szánkó- és sífutópálya

More details
30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője