2026. június 12., péntek - Villő

Archívum

Anilogue - Nemzetközi Animációs Filmfesztivál, 2022. november 23 - 27.

834

Idén novemberben immár a huszadik alkalommal mutatjuk be Budapesten a világ animációs művészetének friss termését az Anilogue fesztivál keretében.

Húsz év alatt sokat változott az animációs filmek technikája, és megváltozott az a mód is, ahogy ezeket a filmeket nézzük, hiszen mára szinte minden élőszereplős film legalább nyomokban tartalmaz animációt is. Sőt mi több, az animáció a hétköznapi kommunikációnk részévé vált: az animált emojikat, mémeket a nyelv természetes elemeiként kezeljük. Ezzel párhuzamosan az igazi, eleve műalkotásként készített animációs filmek jelentéstartománya, kifejező ereje is megnövekedett. Az Anilogue fesztivál eredeti koncepciója éppen az, hogy ezt a különleges, mozgóképi formát önálló nyelvként, egyfajta vizuális eszperantóként mutassa fel, és az animáció tükrében nyújtson évről évre látképet a világ alakulásáról. A rajzfilmesek ezerféle változatban csodálkoznak rá a bennünket körülvevő dolgokra, és mindezt a filmjeikben úgy tudják felmutatni, hogy mi, nézők is új szemmel, másként lássuk azt, amit régóta ismertnek gondoltunk. Ez az animációs film igazi, nagy trükkje: érdekességként felmutatni a hétköznapit, vagy éppen fordítva, pillanatok alatt otthonossá varázsolni az ismeretlent. Boldogok vagyunk, hogy idén ősszel is több száz remek példán át tudjuk demonstrálni ezt a varázslatot a budapesti közönség számára.

Időpont: 2022. november 23 - 27.
Helyszín: több helyszínen
További információk: anilogue.hu

| Esemény Menedzser

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

More details
Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője