2025. július 9., szerda - Lukrécia

Eseményfigyelő

Villány Város Önkormányzata július 8-án és 9-én 11. alkalommal rendezi meg a Villányi Rozé Fesztivált a többezer rózsaszínű lufival, lampionokkal és papírvirágokkal feldíszített Villányi Rendezvénytéren.

Idén először a Szigligeti Várudvarban adják elő repertoárjuk két sikeres vígjátékát.

Mások mellett Péterfy Bori, a Vad Fruttik és a Hiperkarma fellépésével kezdődött meg a június 29. és július 2. között zajló, több mint 130 zenei

Augusztus 18. és 21. között a tavalyinál is több programhelyszín és "hamisítatlan fesztiválhangulat" várja a látogatókat, 20-án pedig Európa legnagyobb tűzijátékát tekinthetjük meg Budapesten –

A Balaton a második otthona a zenekarnak. Ide tértek haza rengeteg koncert után, itt beszélgettek hajnalig a verandán, itt tervezték a jövőt, és itt írtak

Egyedüli magyar vörösborként nyert aranyat a Decanter World Wine Awards-on, amely a világ legnagyobb és legelismertebb borversenye. Ezért különösen figyelemre méltó eredmény, hogy 2022-ben, a Thummerer Pincészet Egri

A flamencóból, a tangóból, valamint a kortárs táncból és a néptáncból is ízelítőt kap a közönség a TáncParkban, a Nemzeti Táncszínház nyáresti, szabadtéri táncestjein július

Régi sikerfilmekkel, finom ételekkel és zamatos borokkal várják nyár esténként vendégeiket. A vetítés előtt a ház 16 féle ételkínálatából 3 vagy 4 fogást választhatnak a

Zenével, irodalommal, színházzal és különleges borkóstoló programokkal várják a látogatókat a hetedik Kerekdomb Fesztiválon szeptember 16-tól 18-ig Tállyán.

A Hidegkúti úton megnyitott étterem szerdától vasárnap késő estig várja a vendégeket.

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Tartalom galéria

Várnak a nyári szabadtéri színházak 2025-ben is!

Várnak a nyári szabadtéri színházak 2025-ben is!

More details
Strandok Éjszakája, 2025. július 26.

Strandok Éjszakája, 2025. július 26.

More details
Kékvillogós járműcsodák költöznek az Aeroparkba, 2025. július 19.

Kékvillogós járműcsodák költöznek az Aeroparkba, 2025. július 19.

More details
Rozé, Rizling és Jazz Fesztivál, 2025. július 7-13.

Rozé, Rizling és Jazz Fesztivál, 2025. július 7-13.

More details
VeszprémFest, 2025. július 8-12.

VeszprémFest, 2025. július 8-12.

More details
BETA 1+3 AKCIÓ Júliusban!

BETA 1+3 AKCIÓ Júliusban!

More details
Happy MONDAY Hours!

Happy MONDAY Hours!

More details
Jeges FANTA a kezedben, BETA szerszám a műhelyben!

Jeges FANTA a kezedben, BETA szerszám a műhelyben!

More details
Property Investment Forum, 2025. szeptember 23.

Property Investment Forum, 2025. szeptember 23.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője