2026. január 13., kedd - Veronika

Eseményfigyelő

Új kategóriával ismerkednek a turisztikai szakemberek – és a légitársaságok is. A “bleisure traveller” a turista és az üzleti utazó keveréke, amely eddig hiányzott a

Az egyik legnagyobb kihívás, mégis jelenleg minden tényező ezt követeli meg.

A legfrissebb, MAHASZ által összeállított hivatalos toplista első helyére került fel a ’Magyar Képek’ szinte azonnal a debütálástól számított első héten a legtöbbet eladott kiadványként

Heteken át tartó izgalmak után kiderült, hogy Magyarország, Csehország, Lengyelország, Szlovákia és Szlovénia tíz versenyzője közül ki az az öt tehetség, aki a komolyzenei tehetségkutató

Immár harmadik éve, hogy ingyen cirkusszal teszi varázslatossá az ünnepeket a Magyar Nemzeti Cirkusz. Idén két este is ingyenesen tekinthetjük meg elkápráztató cirkuszi műsorukat.

A hazai építőipar egyik legfontosabb üzleti találkozójává nőtte ki magát a „Portfolio Építőipar” konferenciánk, amit 2023-ban immáron ötödik alkalommal rendezünk meg a szakma kiemelt szereplőinek

Advent utolsó hétvégéjén a forrói talok lesznek a főszerepben a Westend tetőkerten, ahol december 17-18 (szombat-vasárnap) között rendezik meg az ország első forró ital fesztiválját,

A Pannónia Entertainment a karácsonyi programok zárásaként december 26-án este, mindhárom mozijában vetítést tart az ünnep sokak számára egyik megkerülhetetlen összetevőjéből, a Die Hard

Az ÜGETŐSZILVESZTER 1999-óta Budapest legnagyobb szabadtéri óévbúcsúztató sporteseménye, a Kincsem Park legnépszerűbb versenynapja.

2023.március 1-2-ig várja a JOBVERSE Állásbörze a kínálati és keresleti oldal szereplőit! A tavaszi állásbörzén egy külön programhelyszínnel készülnek a szervezők a végzés előtt álló

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

More details
Megvan a 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál időpontja

Megvan a 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál időpontja

More details
A 97. Ünnepi Könyvhét idén is a kortárs irodalom legnagyobb szabadtéri ünnepe lesz

A 97. Ünnepi Könyvhét idén is a kortárs irodalom legnagyobb szabadtéri ünnepe lesz

More details
Business & Security konferencia, 2026. március 4.

Business & Security konferencia, 2026. március 4.

More details
VI. Budapesti EgZootikus állatvásár és kiállítás, 2026. február 7.

VI. Budapesti EgZootikus állatvásár és kiállítás, 2026. február 7.

More details
GELATISSIMO Nemzetközi kézműves fagylalt szakvásár, 2026. február 7-11.

GELATISSIMO Nemzetközi kézműves fagylalt szakvásár, 2026. február 7-11.

More details
Lépj be a Fejjel lefelé világába

Lépj be a Fejjel lefelé világába

More details
Hivatalosan is megnyílt a Normafán a szánkó- és sífutópálya

Hivatalosan is megnyílt a Normafán a szánkó- és sífutópálya

More details
30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője