2025. november 14., péntek - Aliz

Eseményfigyelő

fittnessA FitBalance rendezvényein szeretnék felhívni a figyelmet a mozgás valamint az egészséges életmód fontosságára,

bor badacsonyA Tokaji Március programsorozat célja, hogy a figyelem középpontjába állítsa mindazt, ami Tokajt

palyakezdoA siker új kovácsa, az Y generáció jött, látott és győzött! A fiatal, ambiciózus,

repuloŰzzük el a telet Amszterdam tulipánjaival, hangolódjunk a nyárra Athénban, és pezsdítsük fel a

fenyfesztVilágszerte rendkívüli népszerűségnek örvendenek a fényfesztiválok, melyek a technológia fejlődésével egyre látványosabb, monumentálisabb élményt nyújtanak.

mondoconA MondoCon a japán rajzfilmek és képregények szerelmeseinek, a cosplay és a videojáték-rajongóknak, valamint a

oraAjándékba kapják a belépőjegyüket azok, akik március 21. és március 30. között véradáson vesznek részt

viztarozoMár-már hagyomány, hogy a Fővárosi Vízművek a víz világnapja alkalmából megnyitja a közönség előtt egy-egy

utazasNémetország beutazó turizmusa a 2016-os évet sorban a hetedik rekordereményével zárja. A Szövetségi Statisztikai

bondexpoNémetország egyik legnagyobb ipari ragasztástechnológia szakvására a BondExpo, melyet egy időben és helyszínen, a

KS Tools ROADSHOW Budaörsön!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« November 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
MACSKAFOGÓ Film in Concert, 2025. november 15.

MACSKAFOGÓ Film in Concert, 2025. november 15.

More details
Vive la France! – francia klasszikusok ünnepe, 2025. november 15.

Vive la France! – francia klasszikusok ünnepe, 2025. november 15.

More details
BudaPets Design Market, 2025. november 15.

BudaPets Design Market, 2025. november 15.

More details
Budapesti Töltött Káposzta, Csülök és Forralt Bor Fesztivál, 2025. november 14-16.

Budapesti Töltött Káposzta, Csülök és Forralt Bor Fesztivál, 2025. november 14-16.

More details
10. Európai Art Mozi Nap, 2025. november 23.

10. Európai Art Mozi Nap, 2025. november 23.

More details
Szabó Magda: Abigél

Szabó Magda: Abigél

More details
Győri Könyvszalon, 2025. november 14-16.

Győri Könyvszalon, 2025. november 14-16.

More details
Vörösmarty Classic Xmas 2025

Vörösmarty Classic Xmas 2025

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője