2026. május 22., péntek - Júlia, Rita

Eseményfigyelő

villAz idei évben a Vörösbor Fesztivál életében fordulóponthoz érkezet. 2019-ban a 32. Vörösbor Fesztivált rendezik

tisz2019-ben immár hetedik alkalommal kerül megrendezésre a Tiszai Hal Napja – Sparhelt Fesztivál Szolnokon

magygaszElképesztő fejlődésen ment keresztül a magyaroszági vendéglátás az elmúlt tizenöt évben, Budapest pedig a régió

megujTöbb mint 100 millió forintos pályázati forrással és 60 millió forintos önkormányzati hozzájárulással újították fel

A Társasjátékok Ünnepe egy két napos rendezvény, melyet hagyományosan november utolsó hétvégéjén tartunk meg. Az Ünnep lehetőséget ad, hogy a látogatók minél több társasjátékot próbáljanak

visegA Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége és az Interakció Produkció által szervezett egyetlen televíziós hotelversenyben

lecsfozHa nyárutó, akkor lecsó! Ha pedig lecsó, akkor Székesfehérvár! A Lecsófőző Vigasság idei időpontja szeptember

alzA Skanzen is csatlakozik az 1994-ben útjára indított Alzheimer-naphoz, amelynek célja, hogy felhívja a

seflerIsmét megrendezik Szombathelyen a futás napot, ahol minden sportot kedvelő érdeklődőt sok szeretettel várnak. A

jazznapokZalakaroson az idén is megrendezik a következő Jazz ünnepet, ugyanis minden év őszén egy napot

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője