2026. április 30., csütörtök - Katalin, Kitti

Esemény Menedzser - hétfő, 11 november 2024

Az ünnepek közeledtével sorra nyílnak meg a nagyvárosok adventi vásárai. A sült gesztenye, forralt bor, fahéj és egyéb csábító illatok hívogató tengere és a megannyi

A szakértők szerint idén lassan már keresettebb lesz a dubaji csoki a bejglinél, ami azért is megdöbbentő, mert ez az arab finomság

2024. november 15-én délután 17 órakor kitárjuk a kapukat, hogy elindítsuk a 2024/25-ös korcsolyaszezont. Az előző évekhez képest idén korábban léphetünk a jégre, ha az

A kormány döntése értelmében a jövőben év végén zárva tartanak az állami hivatalok. A rendelkezés 2025-től lép életbe.

Az Advent Bazilika tavaly negyedik alkalommal nyerte el Európa legszebb karácsonyi vására címet, ezzel történelmet írt, hiszen soha egyetlen város sem tudta ezt a bravúrt

Ismét személyesen találkozhatsz a Földgömb csapatával a Millenárison! Előadóinkkal bebarangolhatod bolygónk legszebb és legérzékenyebb zugait, a standokon pedig az elmaradhatatlan

Az AWB programsorozat első alkalommal 2023. december első hétvégéjén debütált hazánk fővárosában. 2024-ben is szeretnénk erősíteni az AWB ismertségét és egyben hagyományt építeni azzal, hogy advent első

Csak a szeretet: az egyetlen és ősi, időn és téren átívelő, mindannyiunkat összekötő energiáról beszél Magyarország első számú újcirkusz-társulata, a Recirquel produkciója.

Szereted a sóletet, és jól is készíted? Gyere és bizonyítsd be a Hello Buda sólet főzőversenyén, vagy csak simán kapcsolódj ki nálunk egy sólet-kóstolóval!

Tavaly hatalmas bulival ünnepeltük a főváros egyesítésének 150. évfordulóját, de a 151. szülinapra is nagyon készülünk!  Néhány ikonikus tavalyi programunk visszatér: idén is lesz Bulivillamos és

1. oldal / 2

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« November 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30  

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Városligeti Majális Budapest, 2026. április 30. – május 3.

Városligeti Majális Budapest, 2026. április 30. – május 3.

More details
DOGZ fesztivál, 2026. május 1.

DOGZ fesztivál, 2026. május 1.

More details
Anyák napja a Skanzenben, 2026. május 3.

Anyák napja a Skanzenben, 2026. május 3.

More details
Velencei-tavi Hal-, Vad-, Bor- és Pálinkafesztivál, 2026. május 1-3.

Velencei-tavi Hal-, Vad-, Bor- és Pálinkafesztivál, 2026. május 1-3.

More details
Kecskeköröm ünnep Tihanyban, 2026. május 2.

Kecskeköröm ünnep Tihanyban, 2026. május 2.

More details
Pécsi Majális, 2026. május 1–3.

Pécsi Majális, 2026. május 1–3.

More details
Gyereknap és Parasztolimpia, 2026. május 1.

Gyereknap és Parasztolimpia, 2026. május 1.

More details
Falusi Majális, 2026. május 1.

Falusi Majális, 2026. május 1.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője