2026. június 30., kedd - Pál

Esemény Menedzser - kedd, 09 január 2024

Idén is meghirdetik az Év pálinkás bonbonja versenyt a 24. Gyulai Pálinkafesztivál kísérőrendezvényeként. A verseny célja a hungarikum magyar pálinka, mint nemzeti ital és a

Ha még sosem jártál benne, akkor azért. Ha ismerted fénykorában, akkor meg azért. Ha szeretsz nosztalgiázni, akkor azért. Ha pedig titkon mindig is elhagyatott épületekbe

Egy egész hétvégén át a krémes sajt jóleső melegsége körül gyűlhettek össze barátokkal, családdal vagy csak romantikusan kettesben.

A világ egyik legrangosabb cirkuszművészeti seregszemléjén idén több mint ötven produkcióban mintegy száz artista vesz részt a világ minden tájáról. A versenyprogram mellett tudományos konferenciára

2024-ben is minden hónap 2. vasárnapján felbolydul az élet Dabason. Ekkor kerül megrendezésre az Országos állat és kirakodó vásár. Ilyenkor árusok sokasága települ ki már

2024. január 13-án, szombaton BÖLLÉRFESZT Ecseren! Várjuk a húsok szerelmeseit, a böllér-mesterség szakértőit az Ecseri Tájházba. A disznóvágás egyben hagyományőrzés is. Annak a hagyománynak a továbbvitele,

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Január 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

More details
A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője