2026. július 2., csütörtök - Ottó

Esemény Menedzser - péntek, 16 április 2021

A repülőteret a Nyugat kapujának szánják, amely a felújítás után európai színvonalú, korszerű légikikötőként működhet.

Az Amazon döntése valószínűleg összefügg azzal, hogy július 1-től megszűnik a 22 euró alatti termékekre vonatkozó vámmentesség – adta hírül csütörtökön a Telex.

Áprilisban a Molnár Ani Galéria Wolsky András egyéni kiállításával szerepel az ARCOmadrid E-xhibitions online kiállítási platformján.

Hétfőtől, április 19-től, újraindulnak a közlekedési vizsgák – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel. Így tehát megint lehet vizsgázni a közúti,

Az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda 2021-ben ismét meghirdette az Országos Bringapark Programot. Ennek keretében az 50 százalékoz önrész mellett 558 millió forint támogatással 2022

A COVID–19 járvány 3. hullámát éljük meg, egyre több beteggel. Szerencsére egyre többen meg is gyógyulnak. A betegség lefolyása változó. Vannak, akik 1-2 nap alatt

A vírushelyzet sokak számára szakmai fordulópontot is jelent: az eddigi feltételek megváltoztak, a munkavégzés talán végérvényesen átalakult. Akadtak, akik a korábbi munkahelyüket voltak kénytelenek otthagyni,

A magyar nők az ajánlottnál kevesebb időt fordítanak reggelizésre, s bár a legtöbben az egészséges és finom reggeliket keresik, „az élet többnyire közbeszól” - derült

A hirdetők összességében 401,9 milliárd forintot fordítottak reklámozásra Magyarországon tavaly, ami 15,8 százalékkal volt kevesebb, mint 2019-ben. A médiába befolyó reklámbevétel 240 milliárd forint volt,

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Április 2021 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30    

Tartalom galéria

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője