2026. június 29., hétfő - Péter, Pál

Esemény Menedzser - kedd, 02 március 2021

Faragó Géza plakátművész munkái a titokzatos, botrányokkal és pletykákkal fűszerezett 20. századi budapesti éjszakai életet mutatják be. Márciustól az érdeklődők egy tavaszi sétával összekötve, ingyen

Meghirdették a pécsi Zsolnay Fényfesztivál nemzetközi fényfestőversenyét, amelyet a programsorozat legnagyobb attrakciójának szánnak a szervezők. A tervek szerint a fesztivált július 1. és 4. között

Magyarországon az online divatüzletek 2020-as, 240 milliárd forintos forgalma 21 százalékkal 290 milliárd forintra nőhet az idén.

A hatályos uniós irányelv szerint a nyári időszámítás március utolsó vasárnapján kezdődik és október utolsó vasárnapjáig tart - figyelmeztet az alon.hu.

2021. március 4–7. között ismét élhetünk a Csak a mentes kuponnapok adta lehetőségekkel. Az idei első tudatos vásárlók ünnepén mindent megtalálhatunk, amire a mentesen élőknek

Idén hetedik alkalommal rendezik meg a Budapest International Documentary Festival-t, a járványra való tekintettel az online térben. Március 1-10 között 30 versenyfilmet láthatnak az érdeklődők,

Kinyitottak a kávézók és éttermek teraszai hétfőn Horvátországban, a vendéglátósok mintegy 75 százaléka élt ezzel a lehetőséggel a korlátozások feloldását követően - közölte a helyi

Tekintettel az aktuális helyzete, erre a fránya harmadik hullámra, márciusban csütörtök és péntek esténként újraindítjuk Chefparade Webinárium kurzusainkat. Szakácsaink a mi studióinkban főznek - Ti

Stílusos és pénztárcabarát szálláshelyként, áprilisi nyitással hirdeti szolgáltatásait a Sas utcában lévő H2 Hotel Budapest, a H-Hotels.com első, német nyelvterületen kívüli egysége.

1. oldal / 2

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Március 2021 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

More details
A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője