2026. június 12., péntek - Villő

Turizmus

Kinyitottak Horvátországban a vendéglátóhelyek teraszai

473

Kinyitottak a kávézók és éttermek teraszai hétfőn Horvátországban, a vendéglátósok mintegy 75 százaléka élt ezzel a lehetőséggel a korlátozások feloldását követően - közölte a helyi sajtó hétfőn.

Csak azok a vendéglátóhelyek nem nyitottak ki, amelyek nem rendelkeznek külső térrel, vagy kevésbé forgalmas helyen van az üzlet - írták alapok. Ugyanakkor ők továbbra is készíthetnek italt és ételt elvitelre, a kormánytól pedig ígéretet kaptak arra, hogy márciusban még megkapják a járványhelyzet okozta gazdasági károk enyhítésére szánt támogatásokat. Horvátországban az elmúlt 24 órában 91 új fertőzöttet azonosítottak.

Krunoslav Capak, a horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) igazgatója a válságstáb hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: heti összehasonlításban 32,9 százalékkal nőtt a fertőzöttek száma az országban és több koronavírus-mutánst is regisztráltak, a britet, a dél-afrikait és a New York-it is, amelyről - mint mondta - még nem tudnak sokat. Egyben felszólította a lakosságot arra, hogy most ne utazzon.

Szlovénia nem tervezi a vendéglátóhelyek teraszainak megnyitását - közölte Janez Jansa kormányfő hétfőn a parlamentben. Erre a lépésre az év elején Csehország is elszánta magát, most pedig ott az egyik legrosszabb a járványhelyzet Európában - figyelmeztetett Jansa. Úgy vélte: a vendéglátóhelyek teraszainak megnyitása akkor lehet aktuális kérdés Szlovéniában, ha heti átlagban az új fertőzöttek száma 600, a kórházban kezelt betegek száma pedig 500 alá csökken.

(Forrás: turizmusonline.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

More details
Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője