2024. május 7., kedd - Gizella

Esemény Menedzser - kedd, 21 július 2020

A szervezetfejlesztés sok vezető és HR-es fejében még ma is magas költségekkel járó beruházásként szerepel, melynek hatékonyságát nehéz és drága mérni. Ez az állítás azonban

A várva várt nyár szeszélyes, hol meleg, hol hideg időjárással váltakozik. A meleg és hideg, hűvös levegő elleni védekezés hatékonysága azonban nagyban múlik az

A mostani nyár sokaknak bizonyára a belföldi utazások jegyében telik majd, amihez remek segítség lesz a július közepén megjelent Balatoni Gasztrotérkép legfrissebb kiadása. A Balatont

A látogatók meglesték ahogy a gondozók cumisüvegből etetik a Nyíregyházi Állatpark kis zsiráfját így már nem titkolhatják tovább a park munkatársai az 1 hónapos csöppséget.

Több ezer könyvet kapnak a családok a következő hetekben a Könyvet - otthonra program részeként, az első csomagokat hétfőn vehették át a közreműködő családszervezetek képviselői

Budapesten, Debrecenben, Keszthelyen és Veszprémben egyetlen este alatt 36 tematikus városi séta közül válogathatnak az érdeklődők.

„Kend be vékonyan tejföllel!” – Ez nem egy ételrecept részlete, hanem nagyanyáink kedvenc praktikája napégésre, ami lassan kimegy a divatból és feledésbe merül. A helyét

Mozikba került az utóbbi évek legsikeresebb magyar gyerekfilm-sorozatának legújabb része, a Bogyó és Babóca 4. ‒ Tündérkártyák ‒ 13 + 1 új mese. A csigafiú

250 éve született Beethoven, amit a Müpa többek közt egy különleges videósorozattal ünnepel meg. A #Beethoven250Challenge epizódjaival heti 5 percben arra ösztönözzük a nézőket, hogy

Utolsó hetéhez érkezett a Müpa autósmozija, ahol a nézők egészen új dimenzióból tapasztalhatják meg a Müpa-élményt. Július 22. és 25. között Várdai István és remek

1. oldal / 2

TERMESZ Szerszámház

Április hónap MILWAUKEE gépe!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Július 2020 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Skyview Airshow, 2024. május 12.

Skyview Airshow, 2024. május 12.

More details
Tacskós Közösség Országos Találkozó, 2024. május 12.

Tacskós Közösség Országos Találkozó, 2024. május 12.

More details
Képregény fesztivál, 2024. május 12.

Képregény fesztivál, 2024. május 12.

More details
Cenki Családi Piknik, 2024. május 11.

Cenki Családi Piknik, 2024. május 11.

More details
Családi Repülőnap Szombathelyen, 2024. május 11-12.

Családi Repülőnap Szombathelyen, 2024. május 11-12.

More details
Ikarus Találkozó, 2024. május 11.

Ikarus Találkozó, 2024. május 11.

More details
Deszka Fesztivál, 2024. május 9-18.

Deszka Fesztivál, 2024. május 9-18.

More details
33. Floralia - Római tavaszünnep Aquincumban, 2024. május 10-12.

33. Floralia - Római tavaszünnep Aquincumban, 2024. május 10-12.

More details
Városalapítók napja és rétesfesztivál, 2024. május 10-12.

Városalapítók napja és rétesfesztivál, 2024. május 10-12.

More details