2026. május 22., péntek - Júlia, Rita

Turizmus

Figyelem: aki a Balcsira utazik, ebbe mindenképp lessen bele!

795

A mostani nyár sokaknak bizonyára a belföldi utazások jegyében telik majd, amihez remek segítség lesz a július közepén megjelent Balatoni Gasztrotérkép legfrissebb kiadása. A Balatont és vonzáskörzetét elsőként bemutató Gasztrotérkép a klasszikusok mellett ezúttal is bővült újdonságokkal.

50 ezer példányban, összesen 68 vendéglátóhely részvételével jelent meg az idei kiadvány, a vírushelyzet miatt a megszokottnál egy hónappal később. A Balatoni Gasztrotérkép Applikáció idén is ingyenesen érhető el, így egy kattintással megtudhatjuk, hol vannak a hozzánk legközelebbi gasztrocélpontok. - Nagyon boldog vagyok, hogy végül az idei évben is megvalósulhatott a Balatoni Gasztrotérkép, hiszen sokáig bizonytalanság volt a vírushelyzet miatt. Most viszont úgy tűnik, hogy a szokásosnál is nagyobb segítség lehet az emberek számára akár a print térkép, akár az applikációnk használata, hiszen a legtöbben most belföldön utaznak majd. Igyekszünk továbbra is folyamatosan új ötletekkel segíteni közönségünket, akik most már több, mint 5 éve töretlen lelkesedéssel követik a munkánkat. Az idei Green Balaton kampányunk jegyében minden Balatoni Gasztrotérképen szereplő helynek - összesen 68 - ültetünk egy saját facsemetét a Plant a Tree Cocktail csapatának a közreműködésével, ezzel is szeretnénk felhívni a figyelmet a fenntartható szemlélet és a környezettudatosság fontosságára – emeli ki a Balatoni Gasztrotérkép alapítója, Szauer Judit gasztro-kommunikációs szakember.

balcsiter

A Balatoni Gasztrotérkép applikáció ingyenesen letölthető, a kiadvány pdf formátumban is bárki számára elérhető a www.gasztroterkepek.hu weboldalról, a papír alapú térkép pedig továbbra is ingyenes, kétnyelvű (magyar és angol) és július közepétől megtalálható többszáz kiemelt balatoni és fővárosi turisztikai ponton, valamint a Gasztrotérképen szereplő 68 partnernél is.

(Forrás: blikk.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Goztola Lorent Kristina magyar tervező ruhájában nyűgözte le a francia filmes elitet

Goztola Lorent Kristina magyar tervező ruhájában nyűgözte le a francia filmes elitet

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője