2026. április 8., szerda - Dénes

Esemény Menedzser - csütörtök, 21 május 2020

Immár majd’ egy hónapja tart a Fesztivál Önkéntes Központ és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közös programja, a “Hogy tetszik lenni?”, ez pedig már csaknem 200

A New York-i Metropolitan Múzeum már augusztus közepén, vagy legfeljebb néhány héttel később kinyithat.

Március 12-én lépett hatályba a koronavírus miatti országos veszélyhelyzet, melynek következtében a száz főnél nagyobb beltéri, illetve ötszáz főnél nagyobb kültéri rendezvényeket betiltották.

A beérkezett pályaműveket művészekből és művészettörténészekből álló szakmai zsűri értékeli.

Mivel a járványveszély mértéke érdemben csökkent, az óvodák és a bölcsődék a megyékben május 25-től, a fővárosban június 2-től visszatérnek a normális működési rendhez.

Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális szervezete (UNESCO) és a Múzeumok Nemzetközi Tanácsa (ICOM) által jegyzett tanulmányok szerint a világ múzeumainak 90 százaléka, 85 ezer

Márciusban kezdték, és most, a korlátozások lazításával zárják le a szervezők a Maradj Otthon! Fesztivált.

Napi még alaposabb takarítás, kézfertőtlenítők kihelyezése, maszk- és kesztyűhasználat, turnusos étkeztetés – ezekkel az óvintézkedésekkel készülnek a hazai szállásadók a belföldi turisták fogadására.

Az áruszállítás és a logisztika még sohasem volt olyan fontos, mint a koronavírussal kapcsolatos gazdasági leállás miatti két hónapjában. Egyre több cég halmoz fel készleteket

1. oldal / 2

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2020 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Egészség Világnapja: meglepő összefüggés a szájhigiénia és a hosszú élet között

Egészség Világnapja: meglepő összefüggés a szájhigiénia és a hosszú élet között

More details
Az osztálykép nem mehet automatikusan a Facebookra!

Az osztálykép nem mehet automatikusan a Facebookra!

More details
Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

More details
Sebesség Fesztivál, 2026. április 11-12.

Sebesség Fesztivál, 2026. április 11-12.

More details
Tulipánszüret Kőröshegyen

Tulipánszüret Kőröshegyen

More details
AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Green Future Conference, 2026. április 23.

Green Future Conference, 2026. április 23.

More details
Zár, Kulcs és Autóelektronikai Expo & Konferencia, 2026. április 11.

Zár, Kulcs és Autóelektronikai Expo & Konferencia, 2026. április 11.

More details
InnoElectro, 2026. április 21–23.

InnoElectro, 2026. április 21–23.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője