2026. július 2., csütörtök - Ottó

Esemény Menedzser - szerda, 09 október 2019

Tölgyerdővel körbeölelt zöld környezetben, széles körű, az üzleti és szabadidős turizmus számára is ideális szolgáltatásokkal várja a vendégeket október 25-étől Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdő új, négycsillagos wellness- és

100Egy visszaszorulóban lévő műfaj, a tárcanovella másodvirágzását köszönhetjük a 100 szóban Budapest elnevezésű kezdeményezésnek.

Az öltözék és a változó divat az emberi kommunikáció egyik alapvető eszköze, a megkülönböztetés igénye, a tömegből való kiemelkedés pedig a divat egyik mozgatórugója. Ebben

bakonyAz útvonal érinti a bakonybéli Szent-kútat, Kertes-kői-szurdokot, Zircet, Szépalma, arborétumot, Kőris-hegy kilátót, Barátok útját,

Az HBO sorozatának köszönhetően megugrott a csernobili atombaleset után üresen maradt Pripjaty városárának népszerűsége. Bár az irányítóteremben a normális érték 40 ezerszerese a sugárzás, megnyitották

A Magyar Fürdőszövetség hagyományteremtő szándékkal első alkalommal hirdette meg a Magyar Fürdőinnovációs Díjat. A pályázat négy témakörben nyújtható be, amivel a szövetség biztosítani kívánja, hogy

A lovashagyományokra építik a turizmus fejlesztését a Heves megyei Kisfüzesen. Látogatóközpont konferenciateremmel és lószimulátorral, a régi magyarok életét bemutató jurták. Ezek is a részei annak

oktHatalmas nagy örömmel jelentjük be, hogy idén első alkalommal, a világ legnagyobb sörünnepe előtt tisztelegve

Az elmúlt években Magyarország a világban egyre jelentősebb turisztikai célponttá vált. 2018-ban mintegy 58 millió külföldi vendég érkezett Magyarországra és kiadásaikat tekintve hazánkban közel 2100

Hosszú anyagot készített a Good Morning Amerika (GMA) 5 milliós nézettségű reggeli show műsor Will Smith-szel és a most bemutatásra került film, a Gemini Man

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Október 2019 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Tartalom galéria

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője