2025. július 29., kedd - Márta

A vezető globális kereskedelmi ingatlan- és befektetési tanácsadói cég, a Colliers International bejelentette, hogy Kevin Turpint nevezik ki Közép- és Kelet-Európa új, regionális piackutatási igazgatójává.

A 2019. évi PontyShow, NAGYOBB lesz, mint valaha… A Budapesti Vásárközpont A pavilonjában 15.000 m2-en Három kiállítás, amely lefedi a legnépszerűbb magyarországi horgászmódszereket 2019. november 8-10. között. Megújult bemutató és szórakoztató terek. Két tó: külön az etetőhajóknak és külön a csónakoknak.

mestÉpítsünk okos céget! Irányítsuk okosan! Ezt halljuk mindenhol. Tévhit azonban, hogy csak a nagy cégek válhatnak okossá, és csak hatalmas fejlesztésekkel. A technológiai – digitális – alapokon, folyamatvezérelten, IoT-vel, mesterséges intelligenciát használva, adatvezérelten működés kicsiben is megvalósítható.

szobA hajdúságiak gasztronómiai ünnepe ismét megrendezésre kerül. Ahol a borok kapják a főszerepet, hiszen szüreti mulatság készülődik immár sokadik alkalommal. Hajdúszoboszlón már jól ismerik az eseményt, hiszen minden borkedvelő repesve várja a rendezvényt. Több napos rendezvénysorozat, melyen a kilátogató közönség megismerkedhet...

baldisHETEDIK CARACALLA DESIGN DAYS, A BELSŐÉPÍTÉSZ-SZAKMA EGYEDÜLÁLLÓ DESIGN KIÁLLÍTÁSA ÚJRA A BÁLNÁBAN. 2019 októberében ismét megnyitja kapuit a belsőépítészek által leginkább várt szakmai kiállítás, a Caracalla Design Days. A tavalyi évhez hasonlóan, idén is a Bálna Budapest ad otthont az immár hetedik alkalommal megrendezésre kerülő...

offex2019-ben 10. alkalommal rendezik meg Az Év Irodája versenyt, ami mára az egyik legnagyobb presztízsű irodapiaci megméretéssé vált. „A megfelelő munkahelyi környezet megteremtése szinte csodafegyver a vállalatok kezében, hiszen a legjobb szakembereket egy emberközpontú, igényes irodával sikeresebben tudják magukhoz csábítani”

balanceMozogj együtt a legnevesebb trénerekkel! Fitbalance Őszi Fesztivál október 13-án a Papp László Sportarénában! Több mint száz edző, 50 kiállító, 13 mozgás zóna és sok-sok élmény vár rád az ország legnagyobb sport- és életmód fesztiválján! A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A MÁV 50%-os kedvezményt biztosít a fesztiválra látogatóknak.

eskiÚjra itt a töretlen népszerűségnek örvendő Sweet Wedding kiállítás, az Esküvőt Szervezek oldal, Menyasszonyi Csevegő, Menyasszonyi Börze és Nászút Csevegő csoportok virtuális teréből kiemelkedő valós kiállítás, ahol esküvői szolgáltatók, jegyespárok és kézművesek találkozhatnak személyesen! Imádjuk szervezni, találkozni veletek...

gladAz egyedi szabályrendszernek és a kiemelkedő eredményekkel rendelkező harcosoknak köszönhetően lendületes, végsőkig tartó küzdelmek biztosítják minden kilátogatónak a színvonalas sportélményt és szórakozást. Gladiátoraink MMA kesztyűben csapnak össze, spártai erejű ütésekkel a végső megsemmisítésig.

A klasszikus gitár nagyjai, három Grammy-díjas legenda lesz a vendég az idei Budapesti Nemzetközi Gitárfesztiválon november 8-10. között a Zeneakadémián. Az Eötvös József Liszt-díjas gitárművész, a Zeneakadémia tanszékvezető tanára által hat éve életre hívott rangos fesztivál a klasszikus gitárzenét helyezi el a hazai zenei életben a megfelelő helyre bemutatva a hangszer és irodalmának sokoldalúságát és kiemelkedő művészeit. 

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Tartalom galéria

"Férfias játékok": Pintér Művek Haditechnikai Park Kecelen

More details
Várnak a nyári szabadtéri színházak 2025-ben is!

Várnak a nyári szabadtéri színházak 2025-ben is!

More details
Tér-Zene a Kossuth téren

Tér-Zene a Kossuth téren

More details
Extrém élménypark Budapesten - A felnőttek is ugrálhatnak

Extrém élménypark Budapesten - A felnőttek is ugrálhatnak

More details
Kertmozi élmények a Balatonnál

Kertmozi élmények a Balatonnál

More details
Strandok Éjszakája, 2025. július 26.

Strandok Éjszakája, 2025. július 26.

More details
Mozi a strandon

Mozi a strandon

More details
Vár a Richter Safari Park, Magyarország első és egyetlen autós safari parkja

Vár a Richter Safari Park, Magyarország első és egyetlen autós safari parkja

More details
Phantom Vision: 2025. július 27-ig látogatható még a fényművészeti kiállítás

Phantom Vision: 2025. július 27-ig látogatható még a fényművészeti kiállítás

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője