2026. július 1., szerda - Annamária

Turizmus

Február 29-én féláron fürdőzhet - Szökjön ki egy fürdőbe 2020

1196

A Magyar Fürdőszövetség szökőév alkalmából 2020-ban megrendezi a „Szökjön ki egy fürdőbe” akciót. A kezdeményezéshez csatlakozott fürdők 2020. február 29-én 50% díjkedvezménnyel és programokkal várják a vendégeket. A fürdőket egy térképen is összefoglaltuk.

Országszerte 26 fürdő jelezte, hogy részt vesz az akcióban, jelentős részük az ország legnagyobb fürdői közül kerül ki. Egy térképen is összefoglaltuk őket, ami a cikk végén található gombra kattintva érhető el.

Ha van olyan fürdő, amit már régóta szívesen kipróbálna, ez lehet a megfelelő alkalom, hiszen sok helyen nem csak egy-egy szolgáltatásból adnak kedvezményt, hanem a belépőt adják féláron ezen a napon, és több helyen pedig valamilyen ingyenes programot is szerveztek erre a napra.

2020-ban ezek a fürdők csatlakoztak a Szökjön ki egy fürdőbe akcióhoz

Lássuk, mely fürdők milyen kedvezményt kínálnak és milyen programokat szerveztek erre a napra.

A Hungarospa Hajdúszoboszló a gyógyfürdőbe, az Aqua-Palace élményfürdőbe és az uszodába szóló szauna belépő árából kínál 50% kedvezményt: 800 Ft helyett 400 Ft-ba kerül.

Az egerszalóki Saliris Resortban ezen a napon szaunafelöntések lesznek és 50% kedvezmény jár a jázminos 50 perces teljes testes masszázsból valamint a Selvert Thermal termékekből.

A Lenti Termálfürdőben a szaunavilág belépő 1100 Ft helyett 550 Ft-ba kerül.

A Kecskeméti Fürdőben a belépő árából adnak 50% kedvezményt.

A komáromi Brigetio Gyógyfürdő a fürdő és szaunabelépő árából ad 50% kedvezményt.

A Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő az 50%-os kedvezményt 20 perces gyógymasszázs és a 20 perces Caracalla kád kezelés árából biztosítja.

A Bükfürdő Thermal & Spa ekkor tartja a II. Bükfürdői szaunanapot, és 50% kedvezményt kínál a Kraxenofen® alpesi széna gőzfülke kezelés árából bármely teljes árú wellness kezelés megvásárlása esetén.

A Zalakarosi Fürdő 50% kedvezményt ad a Kalifornia kád igénybevételének árából.

A Kumánia Gyógy- és Strandfürdő a fürdőbelépő árából biztosít 50% kedvezményt, a 10 éven felüliek ráadásul ingyen csúszdázhatnak.

Berekfürdőn minden fürdőbelépő és frissítő masszázs 50%-kal kevesebbe kerül, a szaunahasználat és a szaunafelöntéseken való részvétel pedig ingyenes.

A Hévízi Gyógytóban az egész napos Tófürdő belépőhöz vásárolt wellness-szaunavilág jegy 50% kedvezménnyel vehető igénybe.

A Törökszentmiklódi Városi Strandfürdőben a felnőtt és a nyugdíjas jegyek féláron válthatóak.

A Nagykátai Gyógy- és Strandfürdő 50% kedvezményt biztosít az egész napos felnőtt és nyugdíjas szaunás belépő árából.

A ráckevei Aqua Land Termál- és Élményfürdőben a fürdőzóna jegy féláron váltható meg, délután pedig díjtalan szaunafelöntésekkel várják a vendégeket.

A Csongrádi Gyógyfürdő- és Uszodában a felnőtt belépő, a kedvezményes belépő, a reggeli úszójegy és a családi jegy egyaránt 50% kedvezménnyel váltható, ráadásul szauna felöntéseket is tartanak ezen a napon.

A Termálfürdő Leányfalu minden belépőtípusra biztosítja az 50%-os kedvezményt 19:00-ig. Aznap 20:00-tól éjszakai fürdőzés is lesz, azonban arra külön belépő váltása szükséges.

A püspökladányi Sárrét Kincse Gyógyfürdőben szintén minden belépőjegyet féláron kaphatunk, ráadásul délután 4-től a vízi aerobic-on díjtalanul vehetünk részt.

A celldömölki Vulkán Gyógy- és Élményfürdő a normál családi napijegyből és a celldömölki lakosoknak szóló családi napijegyből biztosítja az 50% kedvezményt.

Miskolc mindhárom fürdőjében, a Miskolctapolca Barlangfürdőben, a Miskolctapolcai Strandfürdőben és a Selyemréti Strandfürdőben ingyenesen használhatjuk a szaunákat, ha egész napos fürdőbelépőt váltunk.

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő a szaunavilág napijegyből ad 50% kedvezményt, és szauna felöntéseket is szervez.

A hódmezővásárhelyi Gyarmati Dezső Sportuszoda és Török Sándor Strandfürdőben a napi fürdőbelépő kerül 50%-kal kevesebbe.

A Harkányi Gyógyfürdő az egész napos felnőtt, diák és 62+ belépőket adja féláron.

Az Igali Gyógyfürdőben a családi belépőért kell fele annyit fizetni
Minimum 1 felnőtt és két 14 év alatti gyermek, maximum 2 felnőtt és három 14 év alatti gyermek válthat családi belépőt.

A Barack Gyógy- és Élményfürdő a 20 perces Caracalla masszázs kádfürdő árából ad 50% kedvezményt.

A résztvevő fürdőket a könnyebb kereshetőség kedvéért egy térképen is megjelenítjük, ami az alábbi gombra kattintva érhető el.

Forrás: termalfurdo.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője