2025. augusztus 23., szombat - Bence

Multifunkcionális lesz a Puskás Aréna, amely a futballmérkőzések mellett többek között koncertek, világkongresszusok rendezésével a turizmust is növeli majd - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Advent első vasárnapján ünnepi programmal készülünk kicsiknek és szüleiknek a Savoya Park központi terén.

Ismét Székely Nagyvásár a Bálnában! Minden idők eddigi legnagyobb székely vására ismét megrendezésre kerül! 100 kézműves termelő, 1500 prémium kategóriás termékének széles körű választéka jelenik a budapesti Bálnában.

A Szegedi Vadaspark újra meghirdette évek óta sikeres fotópályázatát, aminek témája idén az intézmény harmincadik jubileuma.

A látogatók november 19-től tekinthetik meg a forgószárnyas szekcióban „Csőrike II”-t és „Szarvastehenet” – egyelőre a fegyvertartó félszárnyak és forgószárnylapátok nélkül.

A Pécsről induló vonat étkezőkocsijában forralt bort iszogatva hangolódhatnak rá az utasok a horvát főváros fantasztikus karácsonyi vásárára.

A nagy érdeklődésre való tekintettel a hét minden napján, így hétfőn is látogatható a Rubens, Van Dyck és a flamand festészet fénykora című kiállítás a Szépművészeti Múzeumban.

Nem kapott az új Néprajzi Múzeum építésének leállításával kapcsolatos megkeresést az intézmény, a beruházás az önkormányzati választás óta is zavartalanul folytatódik – nyilatkozta a főigazgató pénteken.

Az olaszországi Velencét az elmúlt napokban elárasztotta a víz: 187 centinél tetőzött, és ugyan azóta kicsit lejjebb vonult, az utcákon még így is sokszor térdig, vagy akár derékig áll a víz.

A nemzetközi szinten is egyedülállónak számító gasztronómiai különlegességet nyújtó Creppy, egy családi vállalkozásból indult 13 évvel ezelőtt, Miskolcról.

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

More details
Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

More details
Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

More details
Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

More details
Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

More details
Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

More details
Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

More details
Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

More details
Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője