2025. augusztus 3., vasárnap - Hermina

Életmódváltást javasol a közlekedésben a Magyar Kerékpárosklub.

1998-ban jelent meg Rost Andrea és Szörényi Levente közös, Mindig Veled című duettlemeze. Az album anyaga a főbb Illés, Fonográf és Szörényi színpadi művek dalaiból áll, teljesen áthangszerelve egy elegáns, művészi megszólalásba.

Kinek az ég alatt már senkije sincsen – Élő közvetítés a Víg Facebook oldalán!

Gulyás Gergely miniszter tegnapi sajtótájékoztatója azt sugallta, hogy a magyarországi moziknak be kell zárniuk a kihirdetett veszélyhelyzet miatt, hiszen tilos lett olyan rendezvényeket tartani zárt térben, amelyek túllépik létszámban a 100 főt. A bejelentés után még nem volt egyértelmű, hogyan fognak erre reagálni az üzemeltetők.

A Miniversum minden nap 10-től 18 óráig változatlanul nyitva tart, de – hasonlóan több nyugat-európai kiállításhoz – a kormány döntésével összhangban azonnali intézkedésként a kiállításon résztvevők egyidejű létszámát szigorúan 100 FŐBEN KORLÁTOZTUK. Amennyiben erre hatósági kérés érkezik, egy esetleges előrehozott bezárásról a weboldalon és Facebook oldalon is hírt adunk.

2020. március 23-án 19:30-tól a BMC-Budapest Music Centerben Lugosi Dániel Ali, a Virtuózok komolyzenei tévés tehetségkutató első abszolút győztese ad önálló koncertet – a sajnálatos események miatt zárt ajtók mögött. Ennek ellenére a közönség nem marad le a koncertről, hanem élő közvetítésünket otthonról követhetik figyelemmel.

Idén márciusban a Várkert Bazár egyedülálló, saját irodalmi táncprodukcióval jelentkezik, a Grecsó fivérek előadásában,Többet magunkról címmel. Az est különös átmenet az irodalmi pódiumest és a színházi, zenés, táncos előadás között.

Színes programokkal várják a kicsiket és a nagyokat egyaránt a tervek szerint az április 4-én nyitó Kerekerdő Élményparkban. A nyitóünnepség keretében felavatják az élménypark új attrakcióját, a szellemkastélyt.

Ritkaságok, sikerkönyvek, csemegék! Raktárvásár online, az Alexandra.hu webáruházban!

Virtuális túra és megelevenedő tárgyak az atommúzeumban. Mindenki hallott már az atomerőműről, de azt kevesen tudják, hogyan működik, milyen eszközökkel állítja elő a villamos energiát.

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Paloznaki JazzPiknik, 2025. augusztus 2-ig

Paloznaki JazzPiknik, 2025. augusztus 2-ig

More details
Szentgotthárdi Történelmi Napok, 2025. július 31 - augusztus 2.

Szentgotthárdi Történelmi Napok, 2025. július 31 - augusztus 2.

More details
Kőszegi Ostromnapok, 2025. augusztus 1-3.

Kőszegi Ostromnapok, 2025. augusztus 1-3.

More details
Természet Operaháza - Tisza-tavi Fesztivál, 2025. augusztus 1-3.

Természet Operaháza - Tisza-tavi Fesztivál, 2025. augusztus 1-3.

More details
Auer Fesztivál, 2025. augusztus 3-ig

Auer Fesztivál, 2025. augusztus 3-ig

More details
Erdélyi hét Gyulán, 2025. augusztus 3-ig

Erdélyi hét Gyulán, 2025. augusztus 3-ig

More details
THEALTER Nemzetközi Színházi Fesztivál, 2025. augusztus 2-ig

THEALTER Nemzetközi Színházi Fesztivál, 2025. augusztus 2-ig

More details

"Férfias játékok": Pintér Művek Haditechnikai Park Kecelen

More details
Várnak a nyári szabadtéri színházak 2025-ben is!

Várnak a nyári szabadtéri színházak 2025-ben is!

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője