2024. május 18., szombat - Erik
A Feneketlen-tó partján immár hagyománnyá vált, hogy ősszel az egészségé a főszerep. Idén szeptember 22-én is számos program várja a családokat, melyek játékos formában az egészségtudatos életmód három legfontosabb területét mutatják be a látogatóknak. Kiemelt szerepet kap a sport, a táplálkozás és a lelki egyensúly.
“TE MIT VISZEL MAGADDAL?” Ez a mottója az idei Színházak Éjszakájának, amely során 34 teátrum várja izgalmas, csak ezen az estén látogatható programjaira a karszalaggal rendelkező nézőket. 2019-ben a Magyar Dráma Napján, vagyis szeptember 21-én, szombaton futhatsz majd versenyt az idővel, és gyűjtheted be minél több színház eseményén az élményeket.
Több, mint 25 éve, hogy megrendezték az első Családfesztivált, mely az idén is megnyitja kapuit a látogatók számára. Minden éve külön témával foglalkozik a rendezvény. Kérdésekre keresik a választ szakemberek segítségével a résztvevők. Változatos programokat kínál a zalaegerszegi esemény a családok számára.
A Fejér megyei Pákozdon ismét megemlékezés, ünnepség veszi kezdetét a pákozd -sukorói csata több éves évfordulójának alkalmából. Mindenkit sok szeretettel meghívnak az egy héten át tartó rendezvénysorozatra, melyet az egyetlen hazai hadtörténelmi emlékparkban tartanak meg. A rendezvény a csatára való megemlékezés célja mellet...
A szeptember 21-22-én tartandó nyílt napok alkalmával élménydús épületvezetéssel járhatják be a minisztériumot az érdeklődők. Az elmúlt évek nagy sikerére való tekintettel a Pénzügyminisztérium ebben az évben is csatlakozik a Kulturális Örökség Napjai rendezvénysorozathoz, hogy betekintést engedjen Alpár Ignác...
A Food Truck Show az ország mozgó étterme: egy időben és egy helyen mutat be minőségi ételeket és italokat kínáló, mozgásra képes vendéglátó járműveket. Kísérő és önálló rendezvényként járja az országot és szállít egyedülálló gasztronómiai élményeket. Nemzetközi street food és food truck kavalkád a Bajcsy-Zsilinszky...
Az esztergomiak, az idén is megfőzik a jobbnál jobb lecsókat a hagyományokhoz hűen. Jó pár éve már, hogy Esztergom is csatlakozott azokhoz a városokhoz, településekhez, akik ezt az egyszerű, de nagyszerű ételt választják vendégcsalogatónak. A Nagy Dunai sétányra várják a műkedvelő szakácsokat a csapataikkal...
Az idén is lesz zamatos és ízletes finomságokat kínáló programsorozat, melyet az idén is nagy és hangulatos eseménnyé bővítették ki a rendezvény szervezői. A gasztronómiai rendezvénysorozat, ismét bővelkedik majd sok finomságokkal. A rendezvény helyszíne az idén is a Nagyerdei Stadion északi rendezvényterén és a HALL-ban lesz.
Zalaegerszegen rendezik meg a sör ünnepét, már sokadik alkalommal. Minden sör fogyasztó előszeretettel fordul meg ezen a már jól ismert eseményen. Igazi baráti találkozókat szoktak ide szervezni, hiszen nincs olyan, sörfogyasztó, aki szeretne egyedül inni. A gasztronómiai rendezvényen, melyet a belvárosban rendeznek meg...
Szegedet ismét borok és a borok szerelmesei lepik el az őszi rendezvény alkalmából. A hagyománynak számító megrendezésre kerülő őszi bormustrát ismét megtartják a szegedi Dóm téren, melyre várják az érdeklődőket nagy számban a Bortérre. Az őszi bormustra célja, hogy közelebb hozza a borokat az emberekhez,...
Elindult a befejező projekt a Debrecen-Nagyvárad kerékpárúton, Berettyóújfalu közelében letették a Tépe és Berettyóújfalu közötti kerékpárút alapkövét.A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházását a HE-DO Kft. végzi el nettó 944 millió forintos szerződéses értéken. A 8,3 kilométeres szakasz kétméteres hasznos szélességgel épül,...
„Úgy tartja a fáma, hogy a haluskát híres földink, Mikszáth Kálmán is szerette.” S hogy milyen is a legendás palóc étel, megtudhatjuk szeptember 14-én. Nógrád megye szépséges kis falujában, a Palóc út részét képező Vanyarcon idén is főzőversenyt hirdetnek „a tót atyafiak” és „a jó palócok” népszerű eledeléből, hiszen a krumpli alapú haluska...
Teljesen új városrész születik 2026-ig a Budapest Diákváros Fejlesztési Programnak köszönhetően Csepelen. Decemberben már kihirdették a pályázat győztesét, a grandiózus terv kivitelezését pedig a Sohettára bízták. A svéd tervezőiroda már több sikeres nemzetközi projektet tudhat magáénak, többek között a...
Van miért a Balatonra utazni az őszi időszakban is: az idei Nyitott Balaton akcióhoz 284 szálláshely és 140 vendéglátóhely csatlakozott, ezenkívül november 10-ig több mint száztíz program várja a tóhoz látogatókat. „Az akciót 11. alkalommal szervezik meg. Középpontjában a balatoni borok, ételek és az aktív programok állnak.
|
A pünkösd a szentendrei Skanzenben nemcsak a…
Magyarországon Pünkösd alkalmából számos hagyományos és modern…
Globális repülőgépipari és úrhajózási szakmai kiállítás Berlinben…
A műtárgy.com május 23. és 25. között rendezi meg…
Harminc ötcsillagos szállodát húztak fel a karibi…
2024. május 16-26. között huszonnyolcadik alkalommal rendezik…