2025. augusztus 21., csütörtök - Sámuel

Otthonfelújítási támogatást indít a kormány január 1-jétől – jelentette be a családokért felelős tárca nélküli miniszter október 14-ei sajtótájékoztatóján. Ezzel segítséget kapnának azok a családok, akik a CSOK-ot otthonuk felújításához nem tudták felhasználni, illetve akik most szeretnék erre igényelni, azok az új támogatással kombinálva nagyobb összeghez juthatnak. 

Két évig tartó, teljes körű felújítása után Alice Hotelként nyitotta meg kapuit az Andrássy út 116. szám alatt álló egykori Weiss Manfréd-villa.

Először enged betekintést a szakma és a nagyközönség számára új állandó kiállításainak tervezésébe a Néprajzi Múzeum november 16. és 18. között az Útközben - En Route című nemzetközi online konferencián.

Szerdától nem fogadhatnak turistákat, csak üzleti vendégek tartózkodhatnak a szobákban. A legtöbb helyen még értékelik a helyzetet, de az biztos, hogy a vendégeket kedden éjfélig mindenhonnan el kell küldeni.

Az idei év sok szempontból rendhagyónak bizonyult, és mostanra borítékolható, hogy a karácsonyi időszak sem a megszokott módon alakul.

A kormány Klíma- és Természetvédelmi Akciótervében foglalt kiemelt feladat a környezetbarát napenergia hasznosításának növelése – nyilatkozta Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára október közepén.

Bár a COVID-19 megtépázta a nemzetközi vásárnaptárt és a folyamat még nem zárult le, mi mégis így, az év vége közeledtével - szokásunkhoz híven - megküldjük az építőipari és ingatlan tematikájú külföldi kiállítások kivonatos programjavaslatát.

A tenger alatti világot kutató OceanGate Expeditions nevű cég 2021 májusától szeptemberig tengeralattjárós Titanic-túrákat szervez turisták számára.

„A járvány Európában megint felszállóágban van, a járvány kezdete óta Magyarországon 109 ezren, Európában nyolc millióan betegedtek meg.

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

More details
Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

More details
Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

More details
Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

More details
Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

More details
Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

More details
Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

More details
Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

More details
Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője