2026. május 24., vasárnap - Eszter
Nyolcvanéves korában elhunyt Szersén Gyula Jászai Mari-díjas színművész, szinkronszínész – írta a Színház.online.
Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) forgalomból történő kivonás és forgalmazás megtiltásának tárgyában hozott határozatot a Virostop influenza elleni szájspray és a Virostop orrspray tekintetében 2021. február 5-én.
Új, 2141 kilométeres túraútvonal köti össze Litvánia, Észtország és Lettország erdeit és nemzeti parkjait, mely országutakat és homokos illetve sziklás strandokat is érint. Az ösvényt 20 km hosszú szakaszokra osztották szállás- és utazási lehetőségekkel. Az útvonal a lengyel-litván határnál, Lazdijai városa mellett kezdődik, majd Rigán halad át és Tallinnban fejeződik be.
A Görög Turisztikai Minisztérium bejelentette, hogy készen állnak arra, hogy május 14-től ismét fogadja a nemzetközi turistákat. “Görögország elkészült a 2021 nyarát szabályozó protokollal.” – jelentette be Harry Theocharis miniszter.
Új madárröpdéket alakított ki és látványos fajtaleíró táblákat állított fel a Budakeszi Vadaspark, valamint bővítették az erdészek munkáját bemutató játszóteret – közölte a társaság.
A tájszótárak jelentőségét sokan és sokszor megemlítik, de a következők – bár egy kicsit tudományos nyelven megfogalmazva – mindenképpen szót érdemelnek:
A Zalando online életmód- és divatáruház még az idén piacra lép Horvátországban, Észtországban, Lettországban, Litvániában, Szlovákiában és Szlovéniában, Magyarországon és Romániában pedig jövőre, ezáltal a társaság már 25 országban lesz jelen - közölte a vállalat.
Különleges virtuális kiállítást látogathatunk Nőnek való vidék? címmel a Nemzeti Múzeum honlapján, ami női tárgyakon keresztül mesél a középkori mindennapokról, hiedelmekről, viseletről és reprezentációról.
Megkérdeztük a hazai turisztikai, vendéglátós szektor területén működő hazai cégek munkaadóit, munkavállalóit, hogyan látják jelenlegi helyzetüket, ez évi kilátásaikat.
Fogyasztása kedvezően hat a vérkeringésre és az emésztésre is, éppen ezért a gyűjtése sokak kedvelt tavaszi elfoglaltsága.
Van, aki vérplazmát ad; van, aki diplomásként sült krumplit süt. Egyesek tanulás helyett fizikai munkát végeznek. Sokan pedig munka nélkül maradtak. Kevés az olyan Z-generációs, akinek a járványhelyzetben is zökkenőmentesen zajlik az élete.
Algák pucolása a hajófenékről, PCR-teszt és jelmezbál. Két hónap múltán újra megkerestük az óceánon hajózó magyar családot, akik hamarosan felhúzzák a horgonyt, hogy Kolumbia érintésével végre elinduljanak a Galápagos-szigetek felé.
|
|
2026. május 24–25-én pünkösdi programok várják az…
Berobbant az AI a bankokba, a fintechek…
Szeged Napja alkalmából 2026. május 21. és…








