2025. december 28., vasárnap - Kamilla
A sikeresen lezajlott közbeszerzést követően, február 15. után, időjárástól függően indulhat a kivitelezés. Az Albertfalvai felüljáró melletti elhanyagolt, gondozatlan korábbi BKV-s terület végre megújul.
Nem könnyű ma helyt állni az idősotthonok és szociális intézmények dolgozóinak. A koronavírus-járvány (Covid-19) idején elengedhetetlenül nagy hangsúlyt kell helyezni a higiéniára a mindennapos mosási és takarítási munkálatok során.
A mai Magyarország első állandó színtársulata 1823. augusztus 24-én kezdte meg működését Miskolc városában, a Déryné utcában, a teátrum mai épületének szomszédságában.
Megújított tantervi és vizsgakövetelményeket teljesítve lehet márciustól motoros jogosítványt szerezni. Az óraszám nem fog emelkedni, viszont a vezetéstechnikára nagyobb hangsúlyt fektetnek – erről beszélt a Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont felügyeleti és módszertani igazgatója az InfoRádiónak.
A kelet-mediterrán régió legrangosabb és legnagyobb turisztikai vásáraként számontartott IMTM-et idén két részre bontva, március és június között először virtuális, majd június 15-16. között valós rendezvényként is megszervezik Tel-Avivban.
Jövő tavasszal kezdik el a Dél-budai Centrumkórház építését. A szuperkórház 223 ezer négyzetméter alapterületen épül, és 1,2 millió embert lát majd el. Az égésplasztika kivételével valamennyi egészségügyi ellátás biztosított lesz az intézményben.
A főváros tízezer antigén gyorstesztet ajánl fel a budapesti polgárok ingyenes, önkéntes koronavírus-szűrésére. Két helyszínen, február 18–27. között végzik el a tesztet, amelynek eredményét 30 percen belül megtudhatják a jelentkezők.
Az oldal specialitása, hogy ki-ki a saját tempójában tanulhat a videókkal. Mesterséges intelligencia kurzussal, informatika érettségi felkészítővel és Python programozás oktatóvideókkal indul Magyarország legújabb e-learning oldala, az eduking.hu.
Nyomozói feladatokat ad a nézőknek az Animatiqua stúdió legújabb filmjében. Olyan budapesti épületek állnak egy új, különleges technológiával készült animációs film középpontjában, melyek a II. világháború során megsérültek.
Öntsd, rázd, szórd meg! Akár balatoni koktél is készülhetne így, de mi csokoládégyárban jártunk Keszthelyen! Videóink és képeink erős éhségérzetet és csokoládé utáni vágyat okozhatnak!
Csütörtök hajnalra a Balaton térségét is elérte a sarkvidéki eredetű hideg. A viharos szél a partot érő hullámok vizéből várhatóan különös jégformákat kezd el építeni.
Ha mézre vagy mézfogyasztásra gondolunk, a legtöbbünknek a maci formájú csomagolás jut eszünkbe először, mivel sok éven át, ez a termék a legtöbb család kamrájában fellelhető volt. Manapság már az áruházak és boltok polcain viszont számtalan méztermék megtalálható.
|
|
Több mint egy évtizednyi üresen állás után…
Újra együtt a szakma csúcsa! A hazai…
A kiskereskedelmi szektor számára 2026 újabb fordulópontot…








