2025. szeptember 13., szombat - Kornél

Archívum

Újabb online előadásokkal készül a Békéscsabai Jókai Színház

668

Péntektől láthatja online a közönség Rákosi Viktor klasszikusát, az Elnémult harangokat, amelyet 2018 decemberében mutattak Czitor Attila főszereplésével. A darab a múlt század eleji magyar-román együttélés feszültségét mutatja be, hangsúlyozva a közösség éltető, megtartó erejét.

Március 26-án lesz az online premierje Szente Béla Szárnyad árnyékában című drámájának, amely a megyeszékhely újjászületésének 300. évfordulójára készült, és amelyet szerzője kifejezetten a békéscsabai színház számára írt. Mindkét darabra az online bemutatótól számított egy hónapon át válthatnak jegyet az érdeklődők, akik emellett továbbra is megtekinthetik a Hajnalban, délben, este és a Mario és a varázsló című műveket.

A színházban zárt ajtók mögött folyamatosan zajlanak a próbák is. A Száll a kakukk fészkére című regény alapján készült Kakukkfészket Pataki András, a soproni Petőfi Színház igazgatója rendezi. Folynak a Trianon rockopera előkészületei, amelyet Koltay Gábor rendez majd, Ábrahám Pál Viktória című operettjét pedig a járványhelyzet enyhülése után azonnal műsorra tűzik.

A felújító próbák után ugyancsak debütálhat a Verebes István rendezte Pezsgős vacsora, valamint a Családi ágy című kamaradarab, amelyet Csurulya Csongor állít színre.

Emellett megkezdődtek a gyerekeknek szánt Árgyélus királyfi című mesedarab próbái is. A produkció érdekessége, hogy két évtizede az Árgyélus királyfi 350 előadást ért meg a színházban, az akkori szereposztás címszereplője, Tege Antal most a Királyt személyesíti meg és a darabot is ő rendezi, rajta kívül még Nagy Erika lép színpadra a régi szereplőgárdából.

A Békéscsabai Jókai Színház hétfőn ünnepelte 142. születésnapját: az Alföld első kőszínháza 1879. március 8-án nyitotta meg kapuit. Az akkor Vigardának (vagy Vigadónak) nevezett épületet Békéscsaba népe közadakozásból emelte, tervezője Halmay Andor építész volt, a kivitelezést a város mérnöke, Sztraka Ernő irányította. A színház hatszáz nézőt tudott befogadni, önálló társulattal azonban még hetvenöt évig, 1954-ig nem rendelkezett.

(Forrás: kultura.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

More details
Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

More details
ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

More details
Építőipar Summit, 2025. október 2.

Építőipar Summit, 2025. október 2.

More details
Őszi állásbörzék 2025-ben

Őszi állásbörzék 2025-ben

More details
Kulturális kalandokat kínál a MÜPA az egész családnak

Kulturális kalandokat kínál a MÜPA az egész családnak

More details
Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

More details
Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője