2026. február 6., péntek - Dóra

Hírek, elemzések

Helyi iparművészeket állít reflektorfénybe az új belvárosi kirakathármas

389

Három belvárosi üzlet utcafrontján láthatták kiemelkedő debreceni képzőművészek munkáit a járókelők az elmúlt hetekben.

A Demki által szervezett Kirak/Art köztéri tárlatsorozat a napokban új témakörrel és alkotókkal jelentkezett. A megnyitón Halász D. János, a Demki ügyvezetője és Puskás István alpolgármester nyilatkozott a Naplónak.

Halász D. János először arról beszélt, hogy a Debreceni Művelődési Központ és Ifjúsági Ház Debrecen teljes művelődési palettáját kívánja átölelni. – Szeretnénk ezt a teljességet abban is megmutatni, hogy a mesterek mellett a kezdő vagy alig ismert alkotókat is bemutatjuk a közönségnek. A jelenlegi tárlatokkal a népművészetek, a kézművesség, a népi iparművészet felé fordultunk, hiszen Debrecennek mindig is alkotó velejárója volt az itt működő céhek, mesterek tudása – fogalmazott.

A Demki ügyvezetője hozzáfűzte: ezek a mesterek nemcsak használati eszközöket készítettek, hanem jelentős összegeket fordítottak például arra, hogy a városháza felépülhessen. – Szeretnénk megállapodni a belvárosi üzlettulajdonosokkal, hogy ezek a kirakattárlatok a pandémia után is láthatók legyenek, ez a turizmus szempontjából is fontos. Jó képet fest a városról, valamint az üzletek keresettségét is növelheti – tudatta végül Halász D. János.

Szem elé kerül a kultúra

Puskás István arra emlékeztetett, hogy kirakattárlatok már a pandémia előtt is voltak Debrecenben. – Ez olyan formátum, mellyel még közelebb tudjuk vinni a művészeteket a lakossághoz, hiszen kilépnek a hagyományos intézményi keretek közül. Ezzel a belváros frissül és dekorációt kap: az új médiaművészettől a legkorszerűbb technológiáktól a hagyományos népi iparművészetig, a legfiatalabb alkotóktól a nemzetközi bemutatkozásokig – fogalmazott Puskás István.

A Piac és a Csapó utca elején található kirakatokban március 22-ig Szentirmai Sárának, a Kós Károly Művészeti Szakgimnázium tanulójának a fotóit tekinthetik meg az érdeklődők. Megelevenedik a hortobágyi puszták világa a Debreceni Fotóklub alkotóinak lencséjén keresztül, melyet kiegészít Szigeti Ibolya viseletvarró hajdúsági viseleteiből alkotott csokra, valamint Porkoláb Ferenc szűrrátétes mester cifraszűrének látványa. Tarsoly Andorné hímző népi iparművész és Sárközi Béláné szűrrátétes népi iparművész segítségével arra ébredhetünk rá, mennyire használható, beilleszthető a mai kor használati darabjai közé a népművészet formavilága.

Tartalmas kirakatmustra a belvárosban

A debreceniek nem csak a Demki megújuló kiállításaival találkozhatnak jártukban-keltükben. Vasárnapig még láthatjuk Sztojánovics Andrea Fészek című interaktív fényinstallációját, ahol a kiterjesztett valóság médiumát használva a látogatók saját mobiltelefonjuk segítségével kelthetik életre a fizikai megtestesülést kiegészítő technológiával kódolt vizuális kompozíciót. A virtuális látványrétegek Álmos Gergely (mïus) jóvoltából, az ingyenesen letölthető Artivive alkalmazás segítségével tekinthetők meg. Kovács Ivó Searchlight elnevezésű installációja fényvisszaverő tükrökkel alakítja a Piac utca 67. szám alatt található utcafrontos ingatlan kirakathelyiségét. A kiállítás március 5-én nyílik meg. A Tiencsini Szépművészeti Akadémia közreműködésével létrejött tavaszi kínai művészeti bemutató pedig február 26-ig látható.

(Forrás: haon.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Hévízi evezés gyönyörű környezetben

Hévízi evezés gyönyörű környezetben

More details
Falánk fánkfalók találkozója, 2026. február 8.

Falánk fánkfalók találkozója, 2026. február 8.

More details
Ügetőfarsang, 2026. február 7.

Ügetőfarsang, 2026. február 7.

More details
VI. Társasjáték Cserebere és Vásár, 2026. február 7.

VI. Társasjáték Cserebere és Vásár, 2026. február 7.

More details
Vár még a Garden of Lights az ELTE Füvészkertben 2026. február 15-ig

Vár még a Garden of Lights az ELTE Füvészkertben 2026. február 15-ig

More details
45. Magyar Filmszemle - 2026. február 2-8.

45. Magyar Filmszemle - 2026. február 2-8.

More details
Beautyworld Japan Fukuoka, 2026. február 16-18.

Beautyworld Japan Fukuoka, 2026. február 16-18.

More details
Hobbi-, kézműves- és művészkellékek szakvására, 2026. február 6-10.

Hobbi-, kézműves- és művészkellékek szakvására, 2026. február 6-10.

More details
Christmasworld Frankfurt, 2026. február 6-10.

Christmasworld Frankfurt, 2026. február 6-10.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője