2025. szeptember 9., kedd - Ádám

Megújul egy kilátó, új játszótér épül, további erdei padokat, asztalokat helyeznek ki és felújítják a parkolót a pécsiek kedvelt kirándulóhelyén, a malomvölgyi tavaknál - közölte a baranyai megyeszékhely önkormányzata.

A hatályos rendeletekhez igazodva, védettségi igazolvánnyal rendelkező látogatók részére nyitva áll a lehetőség, hogy látogatást tegyenek az Unicum Házban. A látogatóközpont már a pandémia előtt elhatározta, hogy a korszellemhez igazodva fejleszti a szolgáltatások körét, hogy még emlékezetesebb lehessen a látogatás.

Magyarország összes önkormányzatát, állami intézményét és szakszervezetét bevonják abba a szocreál festmény, szobor és tárgyak felvásárlásba, ami az 50-es, 60-as évek kallódó, eltűntnek hitt műveket tárja fel.

Muzsikál az erdő a Hírös Városban 2021-ben is. A rendezvénysorozat idén a 18. évadára készül az ország 3 térségében. Az év első eseménye, a Muzsikál az erdő a Hírös Városban kétnapos programfolyama május 29-30-án szombat-vasárnap zajlik Kecskemét közelében a Nyíri erdőben és Lakitelek-Tőserdőn.

Látássérültek számára teszi megismerhetővé a világűrt az ajkai székhelyű Bakonyi Csillagászati Egyesület. Az Űrbatyu l és ll programról már országosan ismertté vált civil szervezet az országban egyedülálló programja megvalósításának a végéhez érkezett. Három évvel ezelőtt a tagok elhatározták, hogy a látássérültekhez is közel hozzák az Univerzumot.

2021. május 15-én új korszak kezdődött a Máré-vár életében. A vár belépőjegy ellenében látogatható, és pillanatnyilag a felnőttek esetében szükség van a védettségi igazolvány felmutatására.

Utazás TÉRben és IDŐben – Békéscsaba az évezredek idővonalán – ezt a címet kapta a csabai múzeum új állandó kiállítása. Jó hír, hogy akár ingyen is bejuthatunk a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum legújabb tárlatára.

A békéscsabai Marzek Kner nyomda épületére egy 600 négyzetméteres molinót helyeztek ki, amely a párizsi szalonjában megpihenő Munkácsy Mihályt és egyik híres festményének vázlatát ábrázolja. A város célja, hogy Munkácsy és Békéscsaba neve összekapcsolódjon.

Most már élőben is megtekinthető a Savaria Múzeum tavaly ősszel elkészült vadászati kiállítása. Az ünnepélyes megnyitót pénteken tartották.

A BKV múzeumainak május 11-i nyitása után, ahogyan azt a társaság már jelezte, szombatonként újabb és újabb járműveket nyitnak ki a nagyközönség előtt Szentendrén. Féltve őrzött járműmatuzsálemeik egy részét belülről csak ezeken a napokon láthatják a közlekedésrajongó látogatók.

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

More details
Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

More details
Családi Mozgásfesztivál, 2025. szeptember 14.

Családi Mozgásfesztivál, 2025. szeptember 14.

More details
CineFest Nemzetközi Filmfesztivál, 2025. szeptember 5-13.

CineFest Nemzetközi Filmfesztivál, 2025. szeptember 5-13.

More details
Red Bull Showrun Budapest, 2025. szeptember 20-21.

Red Bull Showrun Budapest, 2025. szeptember 20-21.

More details
AmfiFeszt, 2025. szeptember 13-14.

AmfiFeszt, 2025. szeptember 13-14.

More details
Mocsárvilág titkai: élményközpont épül a Balaton egyik legvadregényesebb táján

Mocsárvilág titkai: élményközpont épül a Balaton egyik legvadregényesebb táján

More details
Change The Game konferencia, 2025. szeptember 24.

Change The Game konferencia, 2025. szeptember 24.

More details
Új luxushajók kötnek ki Budapesten 2027-től

Új luxushajók kötnek ki Budapesten 2027-től

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője