2025. november 13., csütörtök - Szilvia

Komoly kihívások érték és érik a szervezeteket az utóbbi időszakban - mindehhez a képzéseknek, a tréningpiacnak is alkalmazkodnia kell. Ezért is ül össze újra, egy év kihagyás után a Tréning Kerekasztal Konferencia 2021. október 5-én, a New York Palotában.

A pandémia előtt még mintegy négymilliárd forintos bevételt hozó nemzetközi futóturizmus az elmúlt időszakban hibernálódott.

Augusztus 19-22. között újra a bor, a gasztronómia és a szórakozás áll a középpontban Hévízen.

A Dining Guide idén is összeállította a legjobb tíz hazai és tíz vidéki cukrászda listáját. Az Év Cukrászdája címet ismét a váci Mihályi Cukrászdának ítélték oda.

Az augusztus utolsó hétvégéjén tartandó kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatón látható lesz, hogy a nyolc évvel ezelőtti állapothoz - a legutóbbi kecskeméti repülőnaphoz - képest milyen jelentős fejlesztés történt a honvédségnél.

A koronavírus utáni újraindulás elősegítése céljából tartanak rendezvényt Kassán.

2021. szeptember 2. és 5. között Budapesten, a Kincsem Parkban kerül megrendezésre a FEI Négyesfogathajtó Európa-bajnokság, amely az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás társrendezvénye. Ötven éve Budapest adott otthont az első Négyesfogathajtó Európa-bajnokságnak, mely igazi sikertörténetnek bizonyult.

Miért jelentette fel magát a görögkatolikus pap édesapa? Ki volt az a mozisztár, aki miatt színészi pályára lépett Sztankay István? Mi köze az Aranycsapathoz az ismert színművésznek? A válaszokat egy különleges séta rejti, amely a Víziváros és a Váralja titkos és romantikus helyszínein idézi meg Sztankay István színművészt – adta hírül a Népszava.

Az idén augusztusban ismét megrendezik a legbarokkabb rendezvényt Tatán. Tata páratlan természeti adottságainak és barokk épületeinek, templomainak gyönyörű szépsége ideális egy ilyen rendezvény megszervezésének és lebonyolításának.

Csütörtökön kezdődik a XXX. Palóc Napok programsorozat Füleken.

A négynapos fesztivál alatt színházi előadás, koncert, interaktív városi séta, meseelőadás, operett-előadás és dobshow is várja az érdeklődőket.

Csütörtökön a Radosinské naivné divadlo Pán Strom című vígjátékát láthatja a közönség a művelődési központban, Fülek ezzel az előadással tiszteleg a szlovák professzionális színjátszás száz éve előtt.

Az esti előadás előtt a várudvaron A világ nem csak fekete-fehér címmel roma tehetségek adnak zenés, táncos műsort, a Városi Honismereti Múzeum galériájában pedig jubileumi kiállítás nyílik Jana Bialová munkáiból.

A pénteki ünnepi műsorban - amelynek része a városi díjak átadása is - a magyarországi Dobroda, valamint az 50. születésnapját ünneplő Datelinka zenekar ad koncertet, közreműködik a Rakonca és a Jánosík néptáncegyüttes, valamint fellép a százéves Pro Kultúra Füleki Férfikar és a Melódia Női Kar.

Szombat délelőtt a szervezők a családokat várják a várudvarba meseelőadásokra, bábkoncertre és különböző foglalkozásokra.

Pénteken a közkedvelt Kandrácovci lép fel a füleki várudvaron, majd szombaton az Ocho Macho és a Neoton Família Sztárjai lépnek a színpadra. A két koncert között a Campana Batucada dobshow-ja szórakoztatja a közönséget.

A négynapos kulturális programsorozatot az idén is operett-előadás zárja: Lehár Ferenc Cigányszerelem című operettjét Kállay Bori szereplésével vasárnap este láthatják a nézők a várfalak tövében.

| Forrás: turizmusonline.hu

KS Tools ROADSHOW Budaörsön!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« November 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

10. Európai Art Mozi Nap, 2025. november 23.

10. Európai Art Mozi Nap, 2025. november 23.

More details
Szabó Magda: Abigél

Szabó Magda: Abigél

More details
Győri Könyvszalon, 2025. november 14-16.

Győri Könyvszalon, 2025. november 14-16.

More details
Vörösmarty Classic Xmas 2025

Vörösmarty Classic Xmas 2025

More details
15. Advent Bazilika – a fények és a meghittség ünnepe

15. Advent Bazilika – a fények és a meghittség ünnepe

More details
Health & Beauty Expo, 2025. november 15.

Health & Beauty Expo, 2025. november 15.

More details
Újra HIFI SHOW Budapesten, 2025. november 15-16.

Újra HIFI SHOW Budapesten, 2025. november 15-16.

More details
Ingatlanbefektetés külföldön, 2025. november 29.

Ingatlanbefektetés külföldön, 2025. november 29.

More details
Csillagfényes november – jubileumi Rising Stars hétvége

Csillagfényes november – jubileumi Rising Stars hétvége

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője