2026. május 23., szombat - Dezső

2016 októberében nyílt meg a Stefánia Palota-Honvéd Kulturális Központ kertjében az I. Őszi Tárlat megnyitó ünnepségével a Stefánia Szoborpark. A kert ezzel a kezdeményezéssel a kortárs magyar szobrászat új, szabadtéri szoborparkjává vált, hiszen azóta több tavaszi és őszi tárlaton mutatkozhattak be a napjainkban alkotó szobrászművészek. A tárlatok felvonultatják a kortárs magyar szobrászművészet összes, úgy a hagyományos, mint a kísérletező irányzatát.

Idén októberben egy hétig a fővárosi Ráday utca lesz a flippervilág központja – az itt található Game Galaxy ad majd ugyanis otthont a Hungarian Pinball Opennek /HPO/, ahol körülbelül 200 európai versenyző, köztük nemzetközi szinten kiemelt játékosok mérik össze tudásukat. Az idei versenysorozat egyik különlegessége a női mezőny erőpróbája lesz. A nevezési helyek rövid idő alatt beteltek, az eseményeket az érdeklődők azonban online is követhetik.

Az ételallergiák, intoleranciák és a speciális igények egyre több családban jelentenek napi szintű kihívást. Jogos a szülői aggodalom, hogy amikor a gyerek óvodába, iskolába kerül, garantálható-e a biztonságos étkezése.A különböző diétáknak megfelelő étkezés biztosításának alapfeltétele, hogy az iskola vagy óvoda olyan közétkeztetővel álljon szerződésben, amely rendelkezik a szükséges kapacitással és szakértelemmel. Szakértők segítenek eligazodni a legfontosabb tudnivalókban.

Három az egyben rendezvényt szervez az autopro.hu 2025. október 16-án az ipari innovációk szerelmesei számára! A TECHTOGETHER+ idén ősszel egy a Magyar Gépjárműipari Egyesülettel közös szervezésű konferenciát, egy ipari szakmai kiállítást és egy mérnökhallgatói versenyt is magában foglal. Vegyen részt kiállítóként, konferencia előadóként vagy akár látogatóként a rendezvényen!

2025. november 15-én, Budapesten, az ELTE Gömb aulájában kerül megrendezésre a negyedik Health & Beauty Expo — egy olyan fesztivál, amely a szépségápolás és az egészség világát hozza közel az érdeklődőkhöz. Az esemény célja, hogy a látogatók ne csak passzív szemlélők legyenek, hanem aktív résztvevők: helyszíni próbakezelések, orvosi konzultációk, interaktív standok és előadások várják őket.

Újra megnyílnak a kapuk azok előtt, akik közelebbről szeretnék megismerni a szépségipar és az esztétikai orvoslás legfrissebb újdonságait. 2026. február 14-én a HUNGEXPO ad otthont a VI. Plasztika Esztétika Infónap & Expónak, közismertebb nevén az Esztétika Expónak, ahol egyetlen nap alatt mindenki választ kaphat a legfontosabb kérdéseire: milyen lehetőségek rejlenek a modern beavatkozásokban, mennyibe kerülnek, és mire számíthat, aki belevág.

2025. október 10. és 17. között újra a koreai mozié a főszerep Budapesten. A Corvin Moziban összesen 29 dél-koreai filmet láthat a közönség, köztük díjnyertes alkotásokat, igazi közönségkedvenceket és friss premier filmeket is. A vetítéseket magyar és angol felirat kíséri, a programban közönségtalálkozók és különleges kísérőesemények is helyet kaptak.

Egy éve, hogy a Néprajzi Múzeum megnyitotta nemzetközi szinten is elismert, díjnyertes gyűjteményi kiállítását, amely a világ egyik legmodernebb etnográfiai tárlataként új perspektívából mesél a hagyományról, a közösségekről és a mindennapok tárgyairól. A kiállítás azóta már Red Dot Design és IF Design díjjal, továbbá több rangos szakmai elismeréssel is büszkélkedhet, valamint bekerült a European Museum of the Year Award díjvárományosai közé. Ezek a nemzetközi sikerek megerősítik, hogy a Néprajzi Múzeum új állandó tárlata nemcsak Magyarországon, hanem világszerte is egyedülálló kulturális élményt kínál. Az évforduló nemcsak mérföldkő, hanem ünnep is: alkalom arra, hogy együtt idézzük fel az elmúlt évet, és közösen fedezzük fel, hányféle történetet képesek a múzeum terei elmesélni. 

2026. február 25. és március 29. között ismét megnyitja kapuit a Planet Budapest, a közép-európai régióban egyedülálló tematikus programsorozat, amely négy programpillérre épül egy közös kérdés mentén: hogyan alakíthatjuk és gyarapíthatjuk közös jövőnket úgy, hogy az a bolygónak is jó legyen. Az esemény egyik fő pillére a Planet Expo, amely megjelenési lehetőséget biztosít a fenntarthatóságban élenjáró hazai cégek számára.

Minőségi hangzás otthon vagy mozgásban? Nálunk megtalálod! A Budapest Audio Expo hiánypótló esemény, ahol mindent megtalálsz, ami jól hangzik! Összehasonlítanál két fülest? Meghallgatnád, hogy hangzik a kedvenc albumod lemezről, és hogyan streamről, vagy akár szalagról, audiofil rendszerek tolmácsolásában?

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője