2025. szeptember 12., péntek - Mária
Egy kalandjáték résztvevőjeként, három történeten keresztül léphetnek be az érdeklődők a középkor világába. Három jellegzetes korabeli figura bőrébe bújva ismerhetik meg a mindennapi élet tárgyait, az ásatások reprezentatív leletanyagát, valamint a középkori élet érdekes mozzanatait.
A Kisfaludy Szálláshelyfejlesztési Konstrukció pályázatának köszönhetően a Karosinvest Zrt. által üzemeltetett Hotel Karos Spa**** 347,2 millió forint támogatásban részesült, ez a teljes felújítási költség 35 százaléka.
Milyen döntéseket hoztak és milyen intézkedéseket tettek a szomszédban dúló háború hatására a sikeres cégek vezetői? Többek között erről osztják meg személyes tapasztalataikat sikeres vállalkozók, a tizedik alkalommal megrendezett Szemléletváltó Hétvégén, 2022. március 25. és 27. között.
Több mint tízezer résztvevőt várnak a szervezők a hétvégi 37. Telekom Vivicittá futófesztiválra, a tavasz legnagyobb szabadidősport-eseményén kiemelt szerep jut a az ukrajnai háború menekültjeit segítő adománygyűjtésnek.
A pásztorság utolsó utáni képviselői még ma is terelik a jószágot, és végzik a juhászat, gulyás- vagy csikósmesterség körüli temérdek teendőt. Őket ünnepli a Fonó március 26-án, ahogy kell: birkapörkölttel, előadásokkal, dallal és tánccal, no és hajnalig tartó mulatsággal.
Televíziós előfizetéshez kötött extra szolgáltatással bővült a TV2 streaming platformja. A TV2 Play Prémium kínálatában egyaránt megtalálhatók a legjobb európai futballbajnokságok meccsei, a kasszasiker hollywoodi filmek, valamint a legnépszerűbb gyerekműsorok.
Az előadás az utóbbi két évtizedben Debrecenben napvilágra került különböző korú és szerkezetű kutak feltárásáról, és az azokból kinyert legújabb eredményekről szól majd.
Jótékonysági céllal rendezik meg Magyarország első Nemzetközi Töltött Káposzta Fesztiválját, amelyen a gasztronómiai programok mellett koncertekkel, színházi előadásokkal, kézművesvásárral és lovasbemutatókkal is várják az érdeklődőket március 25-27. között Simonpusztán.
Kilenc színpadon és hat további zenés-táncos helyszínen várja látogatóit 2022. július 20-24. között a debreceni Campus Fesztivál, amelyen fellép a The Toy Dolls, Tiesto és Aurora is - közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.
A felvonóval rendelkező tanpálya három síoktató vállalkozásában jött létre az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda támogatásával. Az ApexSport Klub szeptembertől áprilisig üzemelteti majd a pályát, de a látogatók a nyári hónapokra sem maradnak programok nélkül.
Lassan beköszönt a jó idő, mi pedig elgondolkozunk, mikor és hogyan vigyük vissza a teleltetésből szobanövényeinket a teraszra, balkonra vagy a kiskertbe.
A most 100 éves gödi Huzella-kertet a helyiek is alig ismerik. Jelenleg hatalmas átalakítás zajlik benne, mivel március végén végre megnyitja kapuit a közönség előtt.
Csütörtökig várja a látogatókat a Hungarian Wine Summit a Sirha Budapest keretében, a Hungexpo A pavilonjában.
|
Két új hajóval indít járatokat a Dunán…
A 27. Zsidó Kulturális Fesztivál 2025. szeptember…
A Budavári Palota teraszain, finom borok, programok…