2026. május 24., vasárnap - Eszter

2023. március 5-én két helyszínen várja látogatóit a jeles nap alkalmából a Néprajzi Múzeum. Az érdeklődők 10 és 18 óra között csaknem 30 programon keresztül tekinthetnek be a múzeumi munka eredményeibe és kulisszatitkaiba a Dózsa György úti új épületben, valamint a Szabolcs utcai Néprajzi Múzeum Gyűjteményi Központban.

A Magyar Természetjáró Szövetség által kibocsátott névre szóló Természetjáró Kedvezménykártya (TEKA) alapján 20%-os egy útra szóló üzletpolitikai utazási kedvezmény vehető igénybe péntek 0:00 órától vasárnap 23:59 percig.

Eddig tartott a Covid időszak generálta nagy növekedés! Az e-kereskedelem sem úszhatja meg az infláció és az energiaár-robbanás miatti forgalomvisszaesést. Vagy mégis?

A védelmi ipar bemutatkozásának egyik fontos színtere az alapításának harmincadik évfordulóját idén ünneplő IDET szakvásár, amellyel párhuzamosan rendezik a tűvédelemre és biztonságtechnikára és a kapcsolódó szolgáltatásokra szakosodott PYROS és ISET seregszemléket is.

Április 22-e és 26-a között rendezik a Brnói Vásárvárosban az ANIMAL TECH Nemzetközi Állattenyésztési Szakvásárt és a Cseh Nemzeti Jószágkiállítást. Ugyanekkor rendezik a Cseh-Morva Vadászszövetség alapításáénak centenáriumi ünnepségsorozata keretében a Cseh Nemzeti Vadászati Kiállítást is. A kiállítás keretében a csarnokokban és a szabadterületen mintegy 800 haszonállatot mutatnak be.

Turisztikai célú kerékpárút megvalósítását tervezi a Baranya Megyei Önkormányzat által vezetett konzorcium – derült ki az uniós közbeszerzési közlöny adataiból.

Március 4-én rajtol el a méltán népszerű rendezvénysorozat, amely tavaly rekordszámú vendéget vonzott a budafoki pincékbe és a programba bekapcsolt helyszínekre. Csütörtökön belekóstolhattunk ezek varázsába.

Négy hónap, 120 nap múlva szenvedélyes Harley-Davidson-rajongók ezrei gyűlnek majd össze Budapesten, hogy megünnepeljék a motorgyártó cég fennállásának 120. évfordulóját. A 120 éves Harley-Davidson európai fesztiválját, amely sok szempontból egyedinek és izgalmasnak ígérkezik, június 22–25. között tartják meg Budapesten.

Az OPTA az optometristák és szemüveg-szakkereskedők vezető szakvására Csehországban, ahol a vezető világmárkák mutatják be a következő szezonra szánt kollekcióikat.

A PRODITE (GYERMEKEKNEK) a gyermekáruk vezető fogyasztói szakvására a Cseh Köztársaságban. A vásáron a gyermekeknek szóló legkülönbözőbb termékek gyártói találkoznak a végfelhasználókkal, gyermekáru-szakkereskedőkkel és gyermekruházati szakemberekkel.

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője