2025. július 28., hétfő - Szabolcs

A kiskőrösi János Vitéz Látogatóközpontban Petőfi Sándor remekművét virtuális kalandon keresztül, digitális eszközök segítségével ismerhetik meg az érdeklődők.

Szlovákia irodalma kerül a középpontba a 27. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, amelyen 130 kiállító, több mint 40 külföldi szerző és 150 program várja a közönséget szeptember 29. és október 2. között a Millenárison, a Nemzeti Táncszínházban és az Európa Ponton.

A nyárnak ugyan vége, de Debrecen az őszi időszakban is kulturális, gasztro-, családi és sportprogramok sokaságát kínálja a városba látogatóknak. Ezekből szemezgettünk.

A Müpa a kezdetektől küldetésének tekinti, hogy hazánk élvonalbeli szimfonikus zenekarainak koncertjein keresztül engedjen betekintést a klasszikus és kortárs zene eleddig rejtett vagy kevesebb reflektorfényt kapott értékeibe, egyúttal a jövő nagy muzsikusaira irányítsa a figyelmet.

A Hungarian Startup Report legutóbbi jelentése szerint a startupok 72%-a tervez új piacok felé nyitni, legtöbben a közép-kelet-európai régiót szemelték ki. Ha valamire, a startup világra elmondható, hogy a kihívásokkal teli gazdasági időszakokban nem esnek zavarba, sőt gyakran pont ilyenkor vezetik be a piacra ötleteiket. A jelenlegi üzleti környezet tehát kimondottan kedvezőnek mondható új vállalkozások születéséhez. Így gondolta ezt a szerzi.hu csapata is, amikor 2022-ben a jogi szolgáltatások piacára beléptek – értesült az OGH Hírügynökség.

Az immáron 27. alkalommal megrendezésre kerülő Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a nemzetközi könyves világ jegyzett eseménye, a térség meghatározó szakmai és kulturális fóruma. Az idei Fesztivál a Millenárison 130 kiállítóval, több mint 40 külföldi szerzővel, 150 programmal és több mint 200 dedikálási lehetőséggel várja látogatóit a Parkban, a Fogadóban (G-épület), az Üvegcsarnokban (D-épület), az Európa Ponton és a Nemzeti Táncszínházban.

A World Press Photo hét évtizedes történetének legnagyobb változását hozta létre idén azzal, hogy a világ legrangosabb pályázatának előzsűrizését regionálissá tette, amelynek eredményeképpen a helyi események értőbb értékelése várható. A globális zsűrizés előtt, külön-külön értékelik az afrikai, az ázsiai, az európai, az észak- és közép-amerikai, a dél-amerikai, a dél-kelet-ázsiai és óceániai régióból küldött pályaműveket.

Rendhagyó koncertsorozatra készül a Kultik Mozihálózat és a Wake Up 1230 zenekar. Az ország legismertebb rock and roll arcait felvonultató szupergroup a koncertélményt fogja ötvözni a mozis látvánnyal. A szeptember 30-án induló koncertsorozat egészen 2023. január végéig fog tartani az ország számos pontján.

2022. szeptember 18-án ünnepelte volna Prof. Dr. Knoll Imre, a magyar logisztika kiemelkedő alakja 100. születésnapját. A jubileumi évforduló alkalmából a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) Knoll 100 néven rendez egésznapos szakmai konferenciát 2022. szeptember 28-án, szerdán a Falk1 Rendezvényközpontban. Az esemény ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

A két nap során a helybeliek és a vendégek megismerkedhetnek a folyó élővilágával, a partjain élők hagyományaival, jelenével. A halas ételek, gasztronómiai bemutatók mellett színes családi programok is várják a látogatókat.

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Tartalom galéria

"Férfias játékok": Pintér Művek Haditechnikai Park Kecelen

More details
Várnak a nyári szabadtéri színházak 2025-ben is!

Várnak a nyári szabadtéri színházak 2025-ben is!

More details
Tér-Zene a Kossuth téren

Tér-Zene a Kossuth téren

More details
Extrém élménypark Budapesten - A felnőttek is ugrálhatnak

Extrém élménypark Budapesten - A felnőttek is ugrálhatnak

More details
Kertmozi élmények a Balatonnál

Kertmozi élmények a Balatonnál

More details
Strandok Éjszakája, 2025. július 26.

Strandok Éjszakája, 2025. július 26.

More details
Mozi a strandon

Mozi a strandon

More details
Vár a Richter Safari Park, Magyarország első és egyetlen autós safari parkja

Vár a Richter Safari Park, Magyarország első és egyetlen autós safari parkja

More details
Phantom Vision: 2025. július 27-ig látogatható még a fényművészeti kiállítás

Phantom Vision: 2025. július 27-ig látogatható még a fényművészeti kiállítás

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője