2024. április 16., kedd - Csongor

Események

Michelin-ajánlással rendelkező éttermek is részt vesznek a tavaszi étterem héten

466

Michelin-ajánlással rendelkező éttermek is részt vesznek a tavaszi Országos Étterem Héten, amelyen idén több mint 150 vendéglő kínálja majd specialitásait március 9. és 19 között.

Idén először 11 napon át tart majd a program, amelyre országszerte 151 étterem várja fix árú menüsorokkal azokat, akik asztalt foglalnak a rendezvényre – közölték a szervezők.

A vendéglőkbe a program honlapján lehet előzetesen, korlátozott számban jelentkezni.

A tavaszi rendezvény újdonsága, hogy több, a Michelin Guide francia étteremkalauz által ajánlott, illetve Bib Gourmand minősítéssel rendelkező étterem is ott lesz a résztvevők között. Ilyen például az etyeki Rókusfalvy Fogadó, a balatonszemesi Kistücsök, a kéthelyi Lokal47, az egri Macok bisztró, a miskolci Avalon és a Végállomás Bisztró. Az 1997 óta létező Bib Gourmand minősítést azzal a céllal hozta létre a Michelin kalauz, hogy az éttermeket ár-érték szerint rangsorolják. A Bib Gourmand minősítésű éttermek a mérsékelt árak mellett vezetnek kiváló minőségű konyhát.

Az Országos Étterem Hét több mint 10 éve várja tavasszal és ősszel azokat, akik megkóstolnák az ország legjobb éttermeinek legfrissebb kínálatát, megismernék konyháikat és a gasztronómiai trendeket. A résztvevő éttermek kifejezetten a rendezvényre állítják össze válogatott alapanyagokra épülő, gondosan megkomponált, gyakran különleges alapanyagokat is tartalmazó, háromfogásos menüsoraikat, amelyeket egyedi, fix áron kínálnak.

A vendéglátóhelyek évek óta három kategóriában mutatkoznak be. Idén a top kategóriában hatezer, a prémium kategóriában nyolcezer forinttól, az exkluzív besorolású éttermekben pedig tízezer forinttól kínálják a menüsorokat, szervizdíjjal együtt. Amennyiben valaki az adott étterem még szélesebb választékát szeretné megismerni, azt egy szintén az eseményre szabott, kedvező kiegészítő felár ellenében teheti meg.

| Forrás: kamaraonline.hu | Fotó: alon.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

TERMESZ Szerszámház

BETA 2024. évi új AKCIÓS szerszámkatalógusa!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Április 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Az okosotthon áll az idei pécsi Pollack Expo középpontjában

Az okosotthon áll az idei pécsi Pollack Expo középpontjában

More details
Három kategóriában is díjazták a WING által fejlesztett TRIBE Hotel Budapest Stadiumot a LIV Hospitality Design Awards-on

Három kategóriában is díjazták a WING által fejlesztett TRIBE Hotel Budapest Stadiumot a LIV Hospitality Design Awards-on

More details
TerraPlaza 2024-ben is!

TerraPlaza 2024-ben is!

More details
ILA Berlin Air Show, 2024. június 5-9.

ILA Berlin Air Show, 2024. június 5-9.

More details
AI in Business - 2024. április 23.

AI in Business - 2024. április 23.

More details
ELTE Karriernap, 2024. április 25.

ELTE Karriernap, 2024. április 25.

More details
Külföldi utazás busszal 25 ezer forint alatt: 5 csodás, felfedezésre váró hely határon túl

Külföldi utazás busszal 25 ezer forint alatt: 5 csodás, felfedezésre váró hely határon túl

More details
Utcai sportok olimpiai fesztiválja Budapesten

Utcai sportok olimpiai fesztiválja Budapesten

More details
Így tekerd körbe a Földet egy nap alatt!

Így tekerd körbe a Földet egy nap alatt!

More details