2026. május 23., szombat - Dezső

Idén Miskolc belvárosának egésze ünnepi fénybe és karácsonyi pompába öltözött, hogy felejthetetlenné varázsolja az ünnepvárást a városlakók és az ide érkezők számára egyaránt. Ennek részeként várja a téli sportok szerelmeseit az Erzsébet téren egy lenyűgöző, az égősorok sokaságától tündöklő jégpálya, egészen január 7-ig.

Ha inkább egy fedett pálya jegén suhannánk, akkor a Csabai Rendezvénypajtában találhatjuk meg a számításainkat, ahol a fagerendákkal átszelt térben igazán különleges hangulat vár ránk.

A folyók városában január 31-ig, a hét minden napján késő estig várja a korcsolyázni vágyókat a Dunakapu téri pálya, ahol 2500 forintért csúszhatunk, és ugyanennyiért bérelhetünk korcsolyát is. Hétvégente reggel 9 és 10 óra között korcsolyaoktatást is igénybe vehetünk, míg pénteken és szombaton, este 6-tól gyermek jégkorong- és műkorcsolya-bemutatóval, vasárnap pedig jégrevüvel kápráztatják el az ide látogatókat.

Mint minden évben, most is Székesfehérvár legkedveltebb pihenőhelyénél, a Zichy-ligetben állították fel a mintegy 800 négyzetméter nagyságú korcsolyapályát, amely egy 1896-ban épült Zenepavilon mellett helyezkedik el.

Impozáns környezetben, az Esterházy-kastély udvarán nyitott meg december elején a 20×40 méteres felületű korcsolyapálya, amelyet szinte minden irányból a kastély falai ölelnek körül.

A Balaton legszebb fekvésű és egyben az egyik legnagyobb korcsolyapályáját találhatjuk meg a balatonboglári kikötőnél, ahol a Jégre mindenki! mottóval csábítanak gyermekeket és felnőtteket egyaránt a jégre.

Nem mehetünk el szó nélkül a Balaton egyik legszebb panorámájával bíró korcsolyapályája mellett sem, amelynek a Szigligeti Várudvar ad otthont. A vár tövében honoló, 500 négyzetméter nagyságú pályánál élő zenével, forró italokkal kedveskednek a korcsolyázóknak. Ha pedig egy egész napra érkeznénk ide, akkor a téli sportot egy várlátogatással is összeköthetjük.

Szeretnéd megismerni a legújabb, leghatékonyabb marketingeszközöket, -technikákat, -megoldásokat?  Érdekel, melyek azok a marketing- és üzleti fogások, tippek,-trükkök, amelyekkel 2024-ben még stabilabbá teheted a cégedet? Szívesen ismerkednél hozzád hasonló marketingorintált, együttműködő cégvezetőkkel, szakmabeliekkel?

Egy igazi Before Party az év utolsó napján. Szilveszter délutánján itt találkoznak a rokonok, az ismerősök és a barátok egymással, hogy pár együtt töltött óra, felhőtlen szórakozás után belevessék magukat az éjszakába.

Lovasparkunk, amit a Gödöllői dombság természetvédelmi területe ölel körbe, több mint 20 éve fogadja vendégeit. 2023. december 31-én a Lázár Lovaspark vendégei számára a Szilveszter alkalmából. 4 fogásos gálavacsora lesz korlátlan italfogyasztással.

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője