2025. szeptember 12., péntek - Mária

Nem mindennapi hétvégét hirdetett meg a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ). Szeptember 16-án és 17-én idén első alkalommal, országszerte vehetünk részt a kerékpárosbarát hétvégén, ahol nem csak biciklisbarát szolgáltatásokat vehetünk kedvezményesen igénybe, de a szövetség még fizet is azért, ha valaki kerékpáros túrát szervez.

Bizonytalan időjárásban hajózunk jó ideje, és ki tudja még, meddig. Hol ismerős, hol ismeretlen vizeken próbálunk határozottan és magabiztosan kormányozni. Néha jó széllel, néha nélküle, de folyton várjuk a váratlant. Most így kell tudnunk hajózni! A lényeg, hogy mindig legyen jól kijelölt cél előttünk, tapasztalt matrózok körülöttünk, és egy jól megépített, biztonságos hajó alattunk – a többi idővel úgyis csak egy nagy kalandnak tűnik minden tengerésznek…Az FMCG-piac aktualitásai kereskedelmi, beszállítói, HoReCa- és szolgáltatói oldalon.

Augusztus 25-én, Pécelen veszi majd kezdetét a háromnapos, környezet-fókuszú fesztivál. A rendezvényt idén először, hagyományteremtő céllal rendezik meg a Kilenc bokor völgyben. A péceliek kedvenc piknikező helyére esett a terület-választás, a tágas tér ugyanis remek helyszínt biztosít a különleges programok számára. A fákon természetes mászókák és hinták várják majd a kicsiket. A fesztiválon szakemberek is segítik majd az érdeklődőket előadásaikkal.

Szeptember utolsó hétvégéjén megrendezik az I. Sikeres Nők Konferenciáját, azaz az EmpowerHER Balatont, amely egyedülálló módon a balatoni vagy helyi kötődésű női vezetőket, vállalkozókat szeretné fejleszteni az önismeret, a kapcsolatépítés vagy tanulás terén. Sikeres női előadók a történeteiken keresztül adják át a tapasztalataikat, de a szervezők tudományos háttérrel is támogatják a résztvevők fejlődését.

Több mint 30 év alatt sokunk számára már-már természetessé vált, hogy a nyártól méltó módon, egy felejthetetlen parti keretében búcsúzzunk. Nincs is erre jobb alkalom, mint a pazar díszletek között megrendezett Budapest Borfesztivál, mely idén számos újdonsággal, káprázatos kínálattal és hatalmas területtel várja a borkedvelő nagyközönséget.

Az idén nyolcadik alkalommal megrendezett tematikus gasztrofesztivál évről évre sokezer adag sóletet vonultat fel, ám sosem ugyanúgy, sosem ugyanazt.

Felkészült szakemberek és túravezetők várják a szarvasok nászát hirdető gímbikák különleges bőgése után érdeklődőket. A Gemenc Zrt. Ökoturisztikai Központjából, Pörbölyről 18:30-kor indulnak a túrák. 

Új stratégiát dolgozott ki a Mahart a Tisza-tavi és Tokaj térségbeli nyaralóhajózás fellendítésére: a globális események miatt elmaradó külföldi vendégek helyett a magyar családok kiszolgálására helyezi a hangsúlyt - közölte a Mahart Magyar Hajózási Zrt.

Több mint ezerkétszáz-féle árucikkel, ezen belül főleg kedvező ár-érték arányú iskolatáskákkal, hátizsákokkal, iskolai felszerelésekkel, valamint újrahasznosított alapanyagokból készült írószerekkel készül az iskolakezdésre nyár elejétől a SPAR Magyarország. A leginkább rászoruló családok számára idén is meghirdetik a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal közös Adni Öröm! tanszergyűjtő akciót: a vásárlók az INTERSPAR áruházakban megvett tanszerekkel és adománykártyákon keresztül is támogathatják a legszegényebbeket.

Ahol a sörkülönlegességek mellé gasztroélmények, ingyenes koncertek és gyermekprogramok várják a látogatókat.

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

More details
Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

More details
ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

More details
Építőipar Summit, 2025. október 2.

Építőipar Summit, 2025. október 2.

More details
Őszi állásbörzék 2025-ben

Őszi állásbörzék 2025-ben

More details
Kulturális kalandokat kínál a MÜPA az egész családnak

Kulturális kalandokat kínál a MÜPA az egész családnak

More details
Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

More details
Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője