2025. május 7., szerda - Gizella

A Múzeumok Éjszakájára a Dobó István Vármúzeum is hosszított nyitva tartással és színes programokkal készül. Fegyverbemutatók, máglya gyújtás, tűzzsonglőrök és táncház, tudományos előadások, rendhagyó tárlatvezetések várják a látogatókat!

Úgy véli, olyan munkahelyen dolgozik, ami környezettudatosabb már nem is lehetne? Mérettesse meg vállalkozását/szervezetét a KÖVET Egyesület a Fenntartható Gazdaságért pályázatain! 2023-ban is lehet nevezni a környezetvédelemmel elérhető megtakarítások versenyére, az Ablakon Bedobott Pénz Programra, valamint a környezet- és emberbarát irodákat díjazó Zöld Iroda Programra.

Magyarországon az egyik legnagyobb tévhit az, hogy a vállalkozónak mindent egyedül kell csinálnia. Ez azonban az üzleti világ szakértői szerint nem igaz, az együttműködő üzleti közösségek tagjai ugyanis támogatják, inspirálják és fejlesztik egymást. Ennek szellemében jött létre az egyik legdinamikusabban fejlődő hazai üzleti és vállalkozói közösség podcast csatornája.

Bács-Kiskun vármegye az év bármely szakában számos izgalmas helyszínt tartogat az idelátogatóknak, legyen szó akár gasztronómiai, akár kulturális utazásról, vagy éppen sport-eseményről, aktív kikapcsolódásról. Most azonban, a Petőfi-bicentenárium apropóján még inkább érdemes a vármegyébe látogatni, hiszen a költő szülőhazájában 2023 év végéig még számos Petőfihez kapcsolódó programelem közül válogathatunk, miközben újrajárjuk a lánglelkű poéta gyermek-és fiatalkorának szeretett állomásait. Eredjünk hát a költő nyomába, ismerjük meg Bács-Kiskun vármegye rejtett kincseit!

Idén nyáron is több ezer iskoláskorú fiatal keresi az alkalmi vagy hosszú távú diákmunkák lehetőségét. Az egyik fontos kérdés, amit a legtöbben feltesznek maguknak, az az, hogy vajon milyen átlagbérrel számolhatnak egy nyári diákmunka során.

Érzékeket felvillanyozó művészeti kalandok a szentendrei múzeumokban, szerelem éjszakája a szentendrei Skanzenben. Idén először a Skanzen is csatlakozott a nyár legnépszerűbb kulturális eseményéhez. Egy város, egy este, egy karszalag: egyetlen éjszaka alatt tíz helyszín számtalan programmal várja a látogatókat.  A Ferenczy Múzeumi Centrum (FMC) nyolc múzeumában a művészetekben, a szentendrei Skanzenben a múltban kalandozhatnak az érdeklődők.

A kánikula beköszöntével egyre több időt töltünk a szabadban, nem mindegy azonban, hogy milyen körülmények között tesszük mindezt. Az országos hálózattal rendelkező magyar barkácsáruházlánc, a Praktiker szakértői ezúttal azzal kapcsolatban adnak tippeket, miként varázsolhatjuk kertünket, nyaralónkat vagy akár teraszunkat olyan hellyé, ahol garantált a feltöltődés és egy szimpla hétvége is nyaralásnak tűnhet.

Több százezren mozogtak a Magyar Szabadidősport Szövetség (MASPORT) tavaszi és nyár eleji eseményein, ahol minden korosztály megtalálhatta a kedvére való mozgásformákat. A nordic walking programok a kirándulókat mozgósították, a Kihívás Napján a munkahelyi csapatok döntöttek csúcsot, míg a Szépkorúak Sportfesztiválja rekordlétszámú nyugdíjas résztvevőt vonzott Budapesten. Folytatás ősszel, az Európai Sporthéten és a további programokon!

A SZEnergy Team egyedi fejlesztésű, elektromos meghajtású világrekorder versenyautója lesz megtekinthető Miskolcon a Zenit-Auto Rent autókölcsönzőben június 16-án. A nagyközönség délután 13 órától csodálhatja meg a magyar fejlesztésű, csepp alakú járművet.

A marketing most még időszerűbb, mint valaha. Szédületes sebességgel változik körülöttünk minden, mi pedig csak kapkodjuk a fejünket. A marketing egy olyan oszlop ebben a zűrzavarban, ami segíthet eligazodni a mai világban. A marketing értelmezést kínál a káoszban. Motorizálja a gazdaságot, üzleti célokhoz segít, eközben pedig egyre inkább kiemelt szerepet játszik a társadalmi és környezeti kihívásokban is.

BETA Renegade

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Gyulai Virágok Fesztiválja, 2025. május 10-11.

Gyulai Virágok Fesztiválja, 2025. május 10-11.

More details
Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál, 2025. május 6-11.

Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál, 2025. május 6-11.

More details
Rododendron virágzás a Jeli Arborétumban, 2025. május 18-ig

Rododendron virágzás a Jeli Arborétumban, 2025. május 18-ig

More details
Gizella Napok Művészeti Fesztivál, 2025. május 5-11.

Gizella Napok Művészeti Fesztivál, 2025. május 5-11.

More details
Floralia – Római tavaszünnep, 2025. május 10-11.

Floralia – Római tavaszünnep, 2025. május 10-11.

More details
Kevi Juhászfesztivál, 2025. május 9-11.

Kevi Juhászfesztivál, 2025. május 9-11.

More details
Simontornyai várnapok - középkori forgatag, 2025. május 9-10.

Simontornyai várnapok - középkori forgatag, 2025. május 9-10.

More details
Fehérvári Halünnep, 2025. május 10.

Fehérvári Halünnep, 2025. május 10.

More details
Szamócás Vásári Forgatag, 2025. május 10.

Szamócás Vásári Forgatag, 2025. május 10.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője