2025. szeptember 12., péntek - Mária

Kétszer 50-es toplistán mutatta be a Marketing&Média kommunikációs szaklap a legsikeresebb magyarországi kommunikációs szakembereket. A nyolcadik alkalommal elkészült marketinges rangsor élén ismét Szabó Béla Attila, a Magyar Telekom kommunikációs igazgatója végzett. Az idén debütált PR-szakemberek top 50-es listájának első helyére a zsűri értékelése alapján Pantl Péter, a Mol Csoport kommunikációs igazgatója került.

Rendhagyóan telt az „5 tengelyen-biztos kézzel!" közlekedésbiztonsági és vezetéstechnikai verseny idei elődöntője, ugyanis a kamionos ügyességi feladatok helyett szimulátoron kellett bizonyítaniuk rátermettségüket a gépkocsivezetőknek. A versenyzőknek egy tesztsor megoldása után virtuálisan kellett bóják közt szlalomozniuk, mostoha körülmények között vezetniük, és egy szűk kőhídra is rá kellett hajtaniuk. Az így szerzett pontszámok alapján derült ki a 10 döntős személye, akik szeptember 23-án a drivingcamp Hungary zsámbéki tanpályáján csapnak össze a végső győzelemért.

Ismét vendégül láthatjuk a legnagyobb osztrák tartomány, Alsó-Ausztria gazdaságfejlesztési központját és Ausztria legnagyobb üzleti ügynökségét (ecoplus és ABA). Piacképes magyar vállalkozásokat szeretnének meggyőzni az országuk kínálta rendkívüli előnyökről.

A Joint Venture Szövetség 2023. október 3-án 9:00 órától, idén 12. alkalommal szervezi meg Makro Konferenciáját, új EXKLUZÍV formátumban az ELTE Egyetemi Kongresszusi Központjában. A rendezvényen az irányt mutató, aktuális trendeket felvázoló előadások mellett rendhagyó vitafórumok is színesítik a programot.

Nem hétköznapi járművek veszik birtokba az Aeroparkot szeptember 16-án, szombaton. A ferihegyi repülőmúzeumba tűzoltófecskendők, műszakimentő szerek, oldtimerek, régi rendőr- és mentőautók, helikopterek érkeznek, amelyek jó része folyamatosan mozogni fog és izgalmas bemutatókat tart. Számtalan eszközt kipróbálhatnak a látogatók, akik testközelből kóstolhatnak bele a különféle szolgálatok munkájába, melyek toborzást is tartanak.

Budapesten, Terézvárosban nyílt meg a Hampton by Hilton Budapest City Centre, a Hampton by Hilton első magyarországi szállodája - jelentették be Budapesten sajtótájékoztatón kedden. Siklósi Anita szállodaigazgató elmondta: a hatemeletes szálloda 219 szobával rendelkezik, az idén átlagosan 65-70 százalékos foglaltsággal számolnak. Jelenleg 60 százalékos a szálloda foglaltsága.

Az Év Irodája csapata idén már nyolcadik alkalommal rendezte meg az Ingatlan Regattát és harmadik alkalommal a Real Estate Beach Conference-t. A már nagy hagyományokkal rendelkező esemény idén Balatonfüredre költözött a LUA Resort ötcsillagos szállodakomplexumba, hogy még magasabb színvonalon még exkluzívabb környezetben fogadhassa a konferencia előadóit és a hallgatóságot, valamint a versenyen résztvevőket.

Újgenerációs hatóanyagok és a legújabb kozmetikai technikák és módszerek bemutatása elismert szakemberek és orvosok előadásában. Fókusz témák: hatóanyagok, kezelési protokollok, kezelőgépek, spa, anti-aging, higiénia, nutrikozmetika, mikrobiom, natur-és biokozmetika, dietetika, életmód, holisztika, együttműködés az orvossal, szalonnyitás, üzlet.

Több pihenni vágyó keresett idén júliusban aszerint szállodát és abban programokat, amelyek az alvással kapcsolatosak, mint valaha. Az emberek az interneten kiugróan sokan tájékozódnak a lefekvés előtti rutinokról, az alvási pozíciókról, az ideális alvási szobahőmérsékletről, és próbálják kideríteni „Miért vagyok állandóan fáradt?”

New Yorkban szeptember 5-én életben lépett a rövid távú lakáskiadásra vonatkozó szabályozása, ami után az Airbnb-k száma akár 70 százalékkal is csökkenhet a városban. A szakértők véleménye jelenleg megoszlik arról, hogy a lépés milyen hatással lesz a szállodákra.

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

More details
Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

More details
ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

More details
Építőipar Summit, 2025. október 2.

Építőipar Summit, 2025. október 2.

More details
Őszi állásbörzék 2025-ben

Őszi állásbörzék 2025-ben

More details
Kulturális kalandokat kínál a MÜPA az egész családnak

Kulturális kalandokat kínál a MÜPA az egész családnak

More details
Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

More details
Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője