2025. május 6., kedd - Ivett
Egy különös szerelmi négyszög törékeny emberi viszonyokkal és sorsokkal, középpontban egy álomvilágban élő kis cseléddel, akinek a mesebeli ideái mégis valósággá válnak. Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátékának ősbemutatója 1924-ben volt a Vígszínházban, a darab szeptember 23-án a Mohácsi-testvérek átiratában tér vissza igazi otthonába. Az élő zenével kísért előadás főbb szerepeiben Waskovics Andrea, Stohl András, Kovács Patrícia és Medveczky Balázs lép színpadra.
Jövő! Menő! Múzeum! címmel szeptember 25-én indul a Múzeumok Őszi Fesztiválja. Az országos rendezvénysorozat idei koncepciója a tudomány és a technológia témakörök mentén lett kialakítva, ezen belül is kiemelt figyelemmel a természettudományok és a múzeum kapcsolódási pontjaira, valamint a tudományos eredmények hiteles kommunikációjára. Másfél hónapon keresztül közel 130 múzeum részvételével több mint 700 féle program csalogat múzeumi látogatásra.
A naptári nyárnak vége ugyan, de remélhetőleg még sokáig élvezhetjük a Nap melegítő sugarait, a szeptemberi, októberi időszak pedig ideális arra, hogy felkészítsük kertünket, növényeinket az előttünk álló hideg télre. Az alábbiakban a Praktiker szakértői adnak tippeket az őszi teendőkkel kapcsolatban.
Szeptember 23-án a drivingcamp Hungary zsámbéki tanpályáján rendezik meg az „5 tengelyen-biztos kézzel!” verseny döntőjét, ahol kiderül, ki 2023-ban az év legjobb kamionsofőrje.
Az őrlés magyarországi története címmel nagyszabású kiállítás nyílt a Skanzenben. A tárlat az Uradalmi Magtár 900 m²-es épületében október 31-ig tekinthető meg.
2023. szeptember 19-én hivatalosan is megnyílt a LEDVANCE igazi kuriózumként létrejött, első közép-kelet-európai bemutatóterme, egy egyedülálló, inspiráló, okos stúdiólakás.
A híd ezúttal Rómába vezet, a fellépők névsora pedig parádés: Antonio Castrignanò, Roberta Gambarini, a római Santa Cecilia Akadémia Zenekara és a Budapesti Fesztiválzenekar Fischer Iván vezényletével. A társszervezők, a Müpa és a BFZ a kivételes zenei kínálat mellett kiállítással, előadásokkal, filmvetítésekkel is várják az olasz kultúra rajongóit a szeptember 22-től 27-ig tartó Európai Hidak fesztiválon.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) már vizsgálódik a holland Booking.com szerződési és szerződésteljesítési gyakorlata kapcsán, ám a hazai szállásadóknak még jó időbe telik helyrehozni az esetlegesen okozott károkat. A hazai hotelek közül többen most azon vannak, hogy tudatosítsák a vendégeikkel: akár sokkal jobban is járhatnak, ha közvetlenül foglalnak.
Sváb specialitásnak, a gőzgombócnak hódolnak a baranyai Geresdlakon a XVI. Geresdlaki Gőzgombóc Fesztiválon, ahová szeretettel meghívják Önt, és kedves családját. A Fesztivál az idei évben is nívós, hangulatos programokkal szolgál az érdeklődők számára.
Ismét várnak minden kedves márkatársat és márka szerető bajtársat az immáron 28. alkalommal megrendezésre kerülő LAND ROVER Baráti Találkozóra Kisteleken 2023. szeptember 22-24. között..
XIV. Nemzetközi Veteránjármű Találkozó Pécsett 2023. szeptember 22-én 16.00 órától szeptember 24-én.14.00 óráig.
2023. szeptember 22-23-án rendezik meg a szentesi Térfesztivált, Bor- és Pálinka ünnepet. A programokon ingyenesen lehet résztvenni!
Mátészalka Önkormányzata, a Magyar Hollywood Tanács és az Origo Filmstúdió az idén 150 éve született Zukor Adolf emlékére filmpályázatot írt ki 12-18 éves korosztály számára.
2023. szeptember 21-23. között rendezik a 7. Pécsi Tanuló Fesztivált. A program koordinációját biztosító pécsi Civil Közösségek Háza honlapján lehet jelentkezni az eseményre.
|
A fesztivál a jazz legkiválóbb hazai és…
Az elmúlt években új színt vittek a…
Teltházas inspiráció a Tudatosság Ünnepén – lezajlott…