2025. december 25., csütörtök - KARÁCSONY

×

Hiba

Passed variable is not an array or object

tancfesztivalÖt helyszínen két nemzetközi produkció, két budapesti bemutató, két kamaradarab, két koprodukciós bemutató és tánc/színházi nevelési előadások is szerepelnek az új időpontban, 2016. február 24-március 3. között megrendezésre kerülő Budapest Táncfesztiválon, a Nemzeti Táncszínház szervezésében.

vitorlasregattaA Nemzeti Regattát idén nyáron először rendezik majd meg Siófokon, június második hétvégéjén. A Nagyon Balaton rendezvénysorozat keretében megrendezésre kerülő Nemzeti Regatta megszervezésével a Balatoni Hajózási Zrt. fő célja, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a Balaton nem csak a régióban élőké, hanem közös nemzeti kincsünk.

zold iroda colliers 170A Colliers International Magyarországon immár LEED for Commercial Interiors minősített irodában folytatja működését, amely egyben a nemzetközi ingatlantanácsadó-hálózat első európai zöld irodájaként debütál. „A saját iroda kialakítása és minősítése legalább annyi figyelmet és munkát kívánt meg, mint az ügyfeleink igényeinek a teljesítése”.

ertekesitoknapjaAz Értékesítők Szakmai Napja című konferenciasorozatunkat már a kezdetektől nagy érdeklődés övezte. Célunk, hogy hagyományt teremtve minden évben 2-3 alkalommal összehívjuk a szakma legelismertebb szakembereit, hogy megosszák egymással és közönségükkel az értékesítés legaktuálisabb trendjeit.

molÖsszesen 101 szervezet mintegy 21 millió forint támogatást nyert a Mol Új Európa Alapítványának KÖSZ! programjában, amely a középiskolás diákok kötelező közösségi szolgálat-teljesítését segíti. A második alkalommal meghirdetett programra 313 pályázat érkezett, civil és egyházi szervezetek, intézmények nevezhettek a középiskolákkal együttműködve.

sophialorenA sokoldalú nagymama és filmdíva, Sophia Loren 81 évesen lett a főszereplője a Dolce & Gabbana új parfümjét reklámozó webszpotnak. "Az ilyen dolgok megtörténnek" - mondta Sophie Loren a Corriere della Sera hasábjain az új D&G reklámfilmről, amelynek ő a főszereplője. "Valahogy időtlen vagyok, és tetszik, hogy még mindig azt csinálom, ami érdekel."

Alacsony infláció, mérsékelt, ám stabil gazdasági növekedés, magas életszínvonal, kitűnő infrastruktúra, stabil, fejlett üzleti élet. Ez Ausztria! A Kelet és Nyugat közötti kereskedelemben stratégiai szerepet betöltő ország fejlett iparral, élénk nemzetközi kapcsolatokkal, a legnagyobb jövedelmet termelő idegenforgalommal, erős alpesi gazdasággal rendelkezik.

Egy étteremben számos olyan szempont van, amely befolyásolja a vendégek élményeit, a szín egy rendkívül fontos tényező, hatással van az emberek kedvére és viselkedésére. A színekkel kapcsolatos inspiráció és gondolatébresztés céljából az SCA és a Tork az agyhullám technológia alkalmazásával mérte fel, hogyan reagálnak a vendégek a különböző színekre.

blachere nyilt nap 170Szeretettel meghívjuk Önt és kollégáját cégünk szakmai nyílt napjára, amelyre 2016. március 22-24. között az Európa Center Üzleti és Logisztikai Parkban (1044 Budapest, Ezred u. 2. B2/10.) kerül sor. A nyílt nap alkalmával szakmai előadásokon vehetnek részt, ahol kollégáink több témát érintve értékes információt osztanak meg Önökkel.

A Casada Hungary Kft. ismét ingyenes üzleti tájékoztatójára várja azon cégek, vállalkozások vezetőit és független termékforgalmazókat, akik egészség-wellness-fitness-szépségipar területen tevékenykednek és keresik azt a fejlődést, profit növekedést elősegítő megoldást, mellyel működésüket, cégüket stabilizálhatják, illetve növekedési pályára helyezhetik.

BETA, mert minden más csak szerszám!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

More details
Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

More details
Jégvarázs a Madách Színházban

Jégvarázs a Madách Színházban

More details
Óbudán újra a forralt bor a karácsonyi szezon sztárja

Óbudán újra a forralt bor a karácsonyi szezon sztárja

More details
Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

More details
Karácsonyi élményajándékozás pörgeti fel az utazási piacot

Karácsonyi élményajándékozás pörgeti fel az utazási piacot

More details
30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

More details
Különleges LED vetítéssel jön az Avatar folytatása Budapestre

Különleges LED vetítéssel jön az Avatar folytatása Budapestre

More details
Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője