2025. december 25., csütörtök - KARÁCSONY

×

Hiba

Passed variable is not an array or object

asvanyImmáron harmincnegyedik alkalommal rendezik meg a Miskolci Egyetemen Közép-Európa egyik legjelentősebb ásványfesztiválját. Jelentőségét nemcsak a kiállítók stabil 100 feletti és a látogatók 3-5 ezres létszáma jelzi, hanem az a tény is, hogy évenként a börzéhez más és más rendezvényeket is társítanak.

vizicirkusz2016. márciustól egy különleges műsorral várja az érdeklődőket a Fővárosi Nagycirkusz. Az új műsor központi témája nem más, mint a víz. Atlantisz gyermekei – Vízi cirkusz a Fővárosi Nagycirkuszban. Az Atlantisz gyermekeiben az artisták lélegzetelállító mutatványait érdemes lesz követni tűzön vízen át.

adofajtakJelenleg 60 adófajta létezik Magyarországon, és ezek döntő többsége 1%-nál kisebb mértékű bevételt generál a költségvetés számára - állapította meg a Jalsovszky Ügyvédi Iroda. Azt is hozzáteszik: a 60 féle adó több tekintetben is soknak tűnik. Fehér Tamás vezető ügyvéd szerint  más országok sem képesek feltétlenül adórendszerüket hatékonyabban működtetni.

italokAz Európában egyedülálló sorozat első állomásán több, mint 30 ország 200 féle italát kósolhatja az exkluzív eseményen. Legyen részese a csodás utazásnak! Minden amit az alkoholról tudni akartál egy helyen. Izgalmas előadásokkal, különleges italkreációkkal, ingyenes mixológiai képzésekkel készülünk.

turizmusdijElkezdődött a jelentkezési időszak a Magyar Turizmus Zrt. egy évtizede sikeresen működő programjára. A Magyar Turizmus Minőségi Díj elnyerésére 2016. március 31-ig lehet pályázni. A védjegytulajdonos Magyar Turizmus Zrt. pályázati programjának célja az, hogy a szolgáltatókat, kis- és középvállalkozásokat segítse.

huszar1Az idei első hosszú hétvégén a Skanzen a nemzeti ünnep örömére 48-as színtérré változik. Március 12. és 15. között egy igazi huszártáborba csöppennek a látogatók; a bátrak lóra pattanhatnak, kardot, csákót készíthetnek, de még huszárpróbának is alávethetik magukat. A huszártáborban a Történelmi Lovas Egyesület tart díszbemutatót.

szentendrei tavaszifeszt2016. április 8-24. között ismét igazi kulturális, összművészeti zsongás fogadja a Szentendrére látogatókat, hiszen a Tavaszi Fesztivál keretén belül több, mint 30 színházi, zenés, irodalmi és ismeretterjesztő programra kerül sor, valamint 10 kiállítás közül választhat majd a közönség.

repuloAz Európai Unió több mint egymillió euróval támogatja a szabad légtérhasználat bevezetésének előkészítő tanulmányát a közép-európai funkcionális légtérblokkban. A HungaroControl tájékoztatás szerint 2017 áprilisában záruló projekt az ő vezetésükkel konzorciumban valósul meg, célja a közép-európai funkcionális légtérblokkon belül a szabad légtérhasználat bevezetésének előkészítése.

futoA turizmuson belül a futóturizmus lehet az egyik legdinamikusabban fejlődő terület a következő években, a futóversenyeknek nemcsak egészséges életre nevelő, szemléletformáló hatásuk van, hanem kézzelfogható gazdasági hasznot és pozitív külföldi médiavisszhangot is generálnak – hívta fel a figyelmet Varga Mihály a futóversenyek pozitív nemzetgazdasági hatásaira.

opera kampanyKéthetes előkampány után március 3-án startol az Opera új imázskampánya. Az alkotók merész lépésre szánták el magukat: csak fekete-fehér kreatívokkal jelennek meg. Mi az új koncepció, hogyan illeszkedik az eddigi sorba? – az alkotók erről beszéltek a Kreatívnak. Mutatjuk a kampányfotókat és a werkanyagot is.

BETA, mert minden más csak szerszám!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

More details
Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

More details
Jégvarázs a Madách Színházban

Jégvarázs a Madách Színházban

More details
Óbudán újra a forralt bor a karácsonyi szezon sztárja

Óbudán újra a forralt bor a karácsonyi szezon sztárja

More details
Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

More details
Karácsonyi élményajándékozás pörgeti fel az utazási piacot

Karácsonyi élményajándékozás pörgeti fel az utazási piacot

More details
30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

More details
Különleges LED vetítéssel jön az Avatar folytatása Budapestre

Különleges LED vetítéssel jön az Avatar folytatása Budapestre

More details
Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője