2025. augusztus 25., hétfő - Lajos

×

Hiba

Passed variable is not an array or object

vulkanAz ismeretterjesztő programsorozat keretében izgalmas tudományos kalandok várják a gyerekeket. A résztvevők a másfél órás foglalkozásokon bepillanthatnak a különböző tudományterületek rejtelmeibe. A Föld belső erői folyamatosan működnek. Ennek a leglátványosabb és egyben legrémisztőbb megjelenési formája, amikor a hegyek “életre kelnek”.

csersznyeviragAz első olyan pillanat, ahol a természet arról „dönt”, mennyi cseresznye lesz az idén. El kell kerülnünk a fagyot és hosszú szép virágzásban reménykedünk ilyenkor. Az emberiség a kezdetektől próbálja „meggyőzni” a felettes erőket a neki megfelelő időjárásról. Nagykörűben e szép hagyomány a cseresznyéhez, a gyümölcsök hercegnőjéhez kötődik.

kokorcsinJósvafő közvetlen közelében 5 forrás fakad, melyek a hóolvadás után bőven ontják magukból a kristálytiszta karsztvizet. A napsütéses dombokon pedig ekkor már bontja lila szirmait a törékeny leánykökörcsin. Találkozó: Jósvafő, Baradla-barlang fogadótérsége. Hossza, időtartama: 6 km, 3 óra. A túra előzetes bejelentkezés esetén indul.

vizesvb

Július 14-én lesz jövőre a magyarországi vizes világbajnokság megnyitója. A megnyitó és a záró ünnepséget két különböző helyszínen tartják – többek között erről döntött a szervezőbizottság a legutóbbi ülésén. A testület a Várkert Bazár előtti Duna-szakaszt választotta ki az ünnepélyes megnyitó helyszínéül.

turaTavaszi túrákat szervez április két hétvégéjén a Gemenc Zrt. a Duna melletti ártéri erdőbe, a természetbarátok a közönség elől egyébként elzárt területeket is bejárhatnak túravezetők segítségével. Április 9-én, szombaton a Gemenc északi és déli kapujától is indít gyalogtúrát az erdőgazdaság.

etteremMagyarország is bemutatkozik a hétfőn megnyílt 30. Salón de Gourmets nemzetközi csúcsgasztronómiai kiállításon Madridban, ahol a vendéglátó Spanyolország mellett 20 külföldi ország vonultatja fel termékeit. A 22 ezer négyzetméteres kiállítótérben egyebek mellett Argentína, Kanada, az Egyesült Államok, Izrael és Franciaország vonultatja fel gasztronómiai kínálatát, újdonságait...

viragosA Virágos Magyarországért versenynek minden évben van kiemelt témája: 2016-ban a Magyar Turizmus Zrt. tematikus évéhez, a Gasztroélmények Évéhez kapcsolódva keresik azt a hazai éttermet, amely kiemelt figyelmet szentel környezetének gondozottságára, virágosítására. A versenyre 2016. május 31-éig lehet pályázni.

munkaTöbbet dolgozunk ingyen, mint amennyit fizetésért gürizünk. 11 milliárd óra munka évente és senki nem fizet érte egy fillért sem, ha fizetnének érte, értéke alsó hangon is 5500 milliárd forint – ez háromszor annyi, mint amennyit ma a kormány egészségügyre költ. Legközelebb gondolja meg, ha semminek nevezi a háztartási munkát.

termeszetbenAz ÖkoStart Alapítvány felhívására a „Kinn az osztály nap” akció keretében 2016. április 8-án, pénteken országosan közel 1200 osztály vállalta, hogy a természetben tartja meg óráit, vagyis a tantermek falain kívül. A XX. század végén többen felfigyeltek arra, hogy a városi létforma és ezzel együtt a technológiai eszközök nyújtotta kikapcsolódási lehetőségek mennyire elvonják a gyermekeket a szabadtéri vagy természetben töltött felszabadult időtöltéstől.

abacus uj1Töltődjön fel családjával a pünkösdi hosszú hétvége alkalmával luxus körülmények között Herceghalmon, ahol most kulináris élményekkel, egész napos animációs programokkal,  szertartásos szauna szeánszokkal és a Mercedes-Benz V-osztályának autó-bemutatójával várjuk kedves Vendégeinket!

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

More details
Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

More details
Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

More details
Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

More details
Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

More details
Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

More details
Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

More details
Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

More details
Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője