2025. június 19., csütörtök - Gyárfás

furdoElsősorban a kamasz korosztályra gondolva fejleszti kínálatát a Gránit Gyógyfürdő Zrt.: a strand területén várhatóan a strandszezon kezdetére készül el a jelenlegi elemek kibővítésével az a csúszdapark, mely várhatóan a 14 éven felüli korosztály számára kínál izgalmas időtöltést. A nettó 300 millió forintos beruházást a Gránit Gyógyfürdő Zrt. saját költségén valósítja meg.

debrecen2016. március 18-20.között Debrecenben XXVI. alkalommal ÚJ HELYSZÍNEN, a Nagyerdei Stadion rendezvénytermében, a Hallban kerül megrendezésre az Utazás és Szabadidő 2016 Kiállítás és Vásár.  A helyszín változtatás hátterében az a nem titkolt célunk állt, hogy az utazási vásár látogatottságát növelő célzattal megrendezésre kerüljön az évek óta tervezett és látogatói igények alapján várva várt Debreceni Autó Kiállítás, melynek a Nagyerdei Stadion külső rendezvénytere ad helyet.

nemzetimuzeumMég mindig kevesen tudják, de állami ünnepnapokon egy sor állami múzeum állandó és saját szervezésű időszaki kiállítását ingyenesen nézhetjük meg – így akár több ezer forintot is spórolhatunk. Az alábbiakban egy ízelítőt adok ezekből. Ha már kipihentétek magatokat, kedden menjetek múzeumba – ingyen.

macko fesztival allatkertMárcius 13-án, vasárnap 9 órától a Veresegyházi Medveotthonban egész napos családi rendezvény lesz. Érkeznek kutyafogatok, akciódús gyakorlatot tartanak a Büntetés-végrehajtás kiképzett kutyái, jönnek solymászok, lesznek őshonos pásztorkutyák, olyan ebek, akik rajonganak a frizbiért. Nem marad el a farkasos Predátor program, és a rénszarvasfogatunk is kipróbálható!

macskaA Macskamánia Magyar Macska Egyesület FIPROtec Nemzetközi Macskakiállítást rendez 2016. március 12-én és 13-án a Lurdy Házban. A  Macskamánia Magyar Macska Egyesület FIPROtec Nemzetközi Macskakiállítást rendez 2016. március 12-én és 13-án Budapesten a Lurdy házban. A kiállításon naponta több száz különleges macska, állatorvosi tanácsadás, gyerekprogramok...

macska 26Cuki képeken pózol a Guinness-rekorder cica, akit 1989-ben egy menhelyről fogadtak örökbe. Gazdája még csak hét esztendős volt, mikor Oregonban örökbe fogadta ezt a kedves, fél-Maine Coon cicát, aki mára már a világ legidősebb élő macskája. A Corduroy névre hallgató kandúron nem látszik, hogy ő már bizony egy aggastyán korú élőlény.

A Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma a történelem és a művészettörténet kedvelői számára is érdekes programlehetőségeket tartogat. A múzeum programajánlatában az állandó és időszaki kiállítások mellett számos érdekes családi, csoportos vagy egyéni szabadidős eseményre invitálnak mindenkit.

Az Aquincumi Múzeum Óbuda területén fekvő római kori város maradványait és emlékeit foglalja magába. A jelenkori régészeti park az aquincumi polgárváros körülbelül egyharmadát mutatja be. A múzeum állandó és időszaki kiállításai, tematikus napjai remek szórakozást és programlehetőséget biztosít minden ki számára.

vasutmodell2016. március 12-15. között rendezik meg a Szolnoki Aba Novák Agóra Kulturális Központban  a Vasútmodell kiállítást! a látogatók megtekintehtik az ország legnagyobb H0 terepasztalát. Lesz  lego terepasztal, szimulátorok, város néző kisvonat. Minden érdeklődőtt szeretettel várnak! A belépés 2 éves korig ingyenes.

asvanyImmáron harmincnegyedik alkalommal rendezik meg a Miskolci Egyetemen Közép-Európa egyik legjelentősebb ásványfesztiválját. Jelentőségét nemcsak a kiállítók stabil 100 feletti és a látogatók 3-5 ezres létszáma jelzi, hanem az a tény is, hogy évenként a börzéhez más és más rendezvényeket is társítanak.

You are so BETA!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Június 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Tartalom galéria

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit

More details
Nemzetközi Gitárfesztivál, 2025. június 22-28.

Nemzetközi Gitárfesztivál, 2025. június 22-28.

More details
Budaörsi Airshow, 2025. június 21.

Budaörsi Airshow, 2025. június 21.

More details
Tihanyi Levendula Fesztivál, 2025. junius 20-22.

Tihanyi Levendula Fesztivál, 2025. junius 20-22.

More details
Magyar Mozgókép Fesztivál, 2025. június 18-21.

Magyar Mozgókép Fesztivál, 2025. június 18-21.

More details
BMW Találkozó, 2025. június 18-22.

BMW Találkozó, 2025. június 18-22.

More details
Szolnoki Tiszavirág Fesztivál, 2025. június 17-21.

Szolnoki Tiszavirág Fesztivál, 2025. június 17-21.

More details
Portfolio Future of Construction, 2025. november 11.

Portfolio Future of Construction, 2025. november 11.

More details
Portfolio Banking Technology, 2025. november 4.

Portfolio Banking Technology, 2025. november 4.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője