2025. augusztus 2., szombat - Lehel

Gyógy - és termálfürdők

Bogács, Bogácsi Termálfürdő

24633

A bogácsi termálfürdő 500 méter mélyről feltörő, 76°c-os kénes gyógyvizét főként a mozgásszervi és keringési problémák megelőzésére és kezelésére ajánljuk a hat gyógymedence látogatóinak, de a fél évszázada feltárt víz számos más területen is kifejti jótékony hatását. További medencékkel várják a gyerekeket, a strandolni vagy úszni vágyókat.

A gyógyvízen túl számos, az OEP által is támogatott kezeléssel segítik a gyógyulást, illetve kényeztető wellness szolgáltatással az egészség megőrzését. A strandolás élményét pedig – többek között – játszótér, strandröplabdapálya, vízen járó labda, vízifoci teszi még teljesebbé.

A fürdő területén 9 medence – hat gyógyvizes, két gyermek-, egy úszómedence – várja a fürdőzőket a nyári szezonban, május 1-jétől szeptember 30-áig. Szezonon kívül négy gyógyvizű medencében (az egyik fedett) lehet megmártózni. A gyógyvizes medencék – ahogy általában – nem vízforgatósak. A tizedik medence a strandhoz kapcsolódó Jurta üdülőközpont vendégeinek felfrissülését szolgálja.

A bogácsi gyógyvíz ásványianyag-tartalma szerint kalcium magnézium hidrogén- karbonátos. Fő biológiai hatóanyaga alapján a kénes gyógyvizek csoportjába tartozik. A kénes gyógyvizek különösen erős ingert jelentenek az emberi szervezetre. A kén beépül az ízületi porcba, belélegezve a koszorúsereket tágítja, egészséges emberben kedvező hatást fejt ki az érszűkület megelőzésében, sőt, a beépült kén a koleszterin lerakódását is megakadályozza.

Cím: 3412 Bogács, Dózsa György u. 16.

Nyitva tartás:
főszezonban (06. 01–08. 31.): 9–20
elő- és utószezonban (05. 01–31. és 09. 1–30.): 9–19
ősztől tavaszig (10. 01–04. 30.): 9–17

További információ:
+36 49 534 414
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
www.bogacsitermalfurdo.hu

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Paloznaki JazzPiknik, 2025. augusztus 2-ig

Paloznaki JazzPiknik, 2025. augusztus 2-ig

More details
Szentgotthárdi Történelmi Napok, 2025. július 31 - augusztus 2.

Szentgotthárdi Történelmi Napok, 2025. július 31 - augusztus 2.

More details
Kőszegi Ostromnapok, 2025. augusztus 1-3.

Kőszegi Ostromnapok, 2025. augusztus 1-3.

More details
Természet Operaháza - Tisza-tavi Fesztivál, 2025. augusztus 1-3.

Természet Operaháza - Tisza-tavi Fesztivál, 2025. augusztus 1-3.

More details
Auer Fesztivál, 2025. augusztus 3-ig

Auer Fesztivál, 2025. augusztus 3-ig

More details
Erdélyi hét Gyulán, 2025. augusztus 3-ig

Erdélyi hét Gyulán, 2025. augusztus 3-ig

More details
THEALTER Nemzetközi Színházi Fesztivál, 2025. augusztus 2-ig

THEALTER Nemzetközi Színházi Fesztivál, 2025. augusztus 2-ig

More details

"Férfias játékok": Pintér Művek Haditechnikai Park Kecelen

More details
Várnak a nyári szabadtéri színházak 2025-ben is!

Várnak a nyári szabadtéri színházak 2025-ben is!

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője