2025. június 19., csütörtök - Gyárfás
Július 14-én lesz jövőre a magyarországi vizes világbajnokság megnyitója. A megnyitó és a záró ünnepséget két különböző helyszínen tartják – többek között erről döntött a szervezőbizottság a legutóbbi ülésén. A testület a Várkert Bazár előtti Duna-szakaszt választotta ki az ünnepélyes megnyitó helyszínéül.
Tavaszi túrákat szervez április két hétvégéjén a Gemenc Zrt. a Duna melletti ártéri erdőbe, a természetbarátok a közönség elől egyébként elzárt területeket is bejárhatnak túravezetők segítségével. Április 9-én, szombaton a Gemenc északi és déli kapujától is indít gyalogtúrát az erdőgazdaság.
Magyarország is bemutatkozik a hétfőn megnyílt 30. Salón de Gourmets nemzetközi csúcsgasztronómiai kiállításon Madridban, ahol a vendéglátó Spanyolország mellett 20 külföldi ország vonultatja fel termékeit. A 22 ezer négyzetméteres kiállítótérben egyebek mellett Argentína, Kanada, az Egyesült Államok, Izrael és Franciaország vonultatja fel gasztronómiai kínálatát, újdonságait...
A Virágos Magyarországért versenynek minden évben van kiemelt témája: 2016-ban a Magyar Turizmus Zrt. tematikus évéhez, a Gasztroélmények Évéhez kapcsolódva keresik azt a hazai éttermet, amely kiemelt figyelmet szentel környezetének gondozottságára, virágosítására. A versenyre 2016. május 31-éig lehet pályázni.
Többet dolgozunk ingyen, mint amennyit fizetésért gürizünk. 11 milliárd óra munka évente és senki nem fizet érte egy fillért sem, ha fizetnének érte, értéke alsó hangon is 5500 milliárd forint – ez háromszor annyi, mint amennyit ma a kormány egészségügyre költ. Legközelebb gondolja meg, ha semminek nevezi a háztartási munkát.
Az ÖkoStart Alapítvány felhívására a „Kinn az osztály nap” akció keretében 2016. április 8-án, pénteken országosan közel 1200 osztály vállalta, hogy a természetben tartja meg óráit, vagyis a tantermek falain kívül. A XX. század végén többen felfigyeltek arra, hogy a városi létforma és ezzel együtt a technológiai eszközök nyújtotta kikapcsolódási lehetőségek mennyire elvonják a gyermekeket a szabadtéri vagy természetben töltött felszabadult időtöltéstől.
Töltődjön fel családjával a pünkösdi hosszú hétvége alkalmával luxus körülmények között Herceghalmon, ahol most kulináris élményekkel, egész napos animációs programokkal, szertartásos szauna szeánszokkal és a Mercedes-Benz V-osztályának autó-bemutatójával várjuk kedves Vendégeinket!
Látogasson ki családjával és barátaival Esztergomba az "Akkor és Most" jármű expóra. Egész napos programok lesznek a színpadon, zenei és tánc produkciók. Mind a két nap sétahajózás, léghajózás, gyerek játszópark, kirakodó vásár és szuper koncertek várják az érdeklődőket Esztergomban a Nagy Duna sétányon.
A LEGO az a játék, amit nem lehet megunni, mindig újat és újat lehet építeni belőle, csak a képzeletünk szabhat határokat. Star Wars, DUPLO, Friends, Technic, Architecture, Spongya Bob, Verdák, Chima, Ninjago, Super Hereos, Egyiptom, Róma, City, Movie, Kalózok, Modell autók, Gyűrűk Ura, Scooby-Doo, Monster, Vikingek, Castle, Western...
Március 25-én reggel 7 és 9 óra között ingyen reggelivel várják a This is Melbourne Too kávézóba a kerékpáron érkezőket. A budapesti biciklis közösséget megmozgató-összefogó programsorozat február 26-án vette kezdetét, Óbudán. Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának felkérésére három, harmadik kerületi vendéglátóhelyen.
2016. április 30-án a PlayIT Show ismét a Hungexpón kerül megrendezésre, ahol 157 programhelyszínen 270 előadás, 820 játékállomás, Esport, youtuberek, versenyek, cospla és rengeteg akció várja az érdeklődket. A látogatók immár a Hungexpo 30.000 m2-es területén élvezhetik a rendezvény nyújtotta lehetőségeket.
Közel hatvan épület és számos üzlet nyit meg az idei Budapest100 hétvégéjén, április 16-án és 17-én. Négy szakmai beszélgetés szól majd a jövőről és a lehetőségekről: hogy lehetne barátságosabb, zöldebb, vonzóbb a város legforgalmasabb útvonala? Jön a Nosztalgia villamos, régi mozik, kávéházak emlékét idézik séták, kiállítások, versek és koncertek.
Jó időben, rossz időben, mindig PIKNIK! Válassza a családias hangulat és a wellness kényeztetés otthonát! A Piknik Wellness Hotel és Étterem Siófokon meghitt, családias környezetben várja kedves vendégeit. A Balatontól körülbelül 3,5 km távolságra fekvő szállodánk 46 otthonosan berendezett szobával és 12 apartman házzal,...
Mi sem mutatja jobban a medvehagyma sikerét, mint az, hogy idén immár tizenharmadik alkalommal kerül megrendezésre a nagy sikerű Medvehagyma Fesztivál Orfűn! Az esemény az idei évben április 9-10-én kerül megrendezésre. A fesztivált az Orfűi Tájház és Kemencés Udvarban látogathatják az érdeklődők. Bár az eseményen való részvétel belépődíjas, ez csekély összeget jelent csak.
|
Már lehet szavazni Az év fodrásza verseny…
A nyár sokak számára a feltöltődés, a…
Immáron tizedik alkalommal rendezzük meg a bankszektor, az IT-szektor és…