2026. május 23., szombat - Dezső

varjatkok szondi2016. augusztus 6-án rendezik meg a II. Csillagvári Várjátékokat 14 órától. A program része a Túri György Vitézlő Oskola gyermek foglalkozásai, a magyar agár bemutatása és futtatása, a  csókakői hunok harci és íjászbemutatója, Rőtökör bábszínház társulat, néptánc előadás,  Hollóének Hungarica, és még sok más program várja az érdeklődőket.

hortobagyOrszágos hírű kirakodó- és népművészeti vásárt rendeznek a hortobágyi Kilenclyukú hídnál minden évben államalapító Szent István király és az új kenyér ünnepén augusztus 20-án. A több mint egy évszázadra visszatekintő vásárt színes folklór és gasztronómiai programok egészítik ki. Így lesz ez idén augusztus 19. és 21. között is.

szemedfesztA TiszaFeszt rendezvények helyszínét 2016. augusztus 12-13. között áthelyezték Lakitelek – Tőserdőbe, a Holt-Tisza partjára, ahol minden ideális egy fesztivál lebonyolítására. Lakitelek az a település, ahol különösen barátságosak és vendégszeretők az emberek, és a nyári élet mindig is meghatározó volt a közösség életében.

mez2016. augusztus 6-án ismét megrendezik Jászberényben a XXVIII. Nemzetközi Mézvásárt és méhésztalálkozót. A rendezvény alatt megtekinthető a méhészeti eszközök kiállítása és vására. A helyszínen kóstolók, kis- és nagytételű mézértékesítése is lesz. A mézvásár egész területére díjtalan a belépés.

kakas2016. augusztus 20 -án ismét megrendezik a Kakasfőző Fesztivált Kistarcsán. A város címerében szereplő kakas adta az ötletet. Augusztus 20-án, a Szent István napi ünnepség után változatos programokkal, kirakódóvásárral és főzőversennyel utcabállal és tűzijátékkal várják a szervezők az érdeklődőket Kistarcsára.

neptanc1996 óta minden év augusztusának kiemelkedő programja. Évente 10-12 együttes szerepel. A mohácsi csoportok mellé 6-7 együttest hívnak külföldről, valamint 2 hazai magyar tánccsoportot. A rendezvény kezdeti célja a cserekapcsolat kiépítése volt a város néptánc együtteseinek a részére. A fellépések négy napon át tartanak, az esti órákban.

jazzMinden évben augusztus első hétvégéjén a dixie muzsika szerelmeseit várja Hajdúszoboszló. Ezen a hétvégén minden este három zenekar ad élő koncertet Hajdúszoboszló fesztivál terén, a szabadtéri színpadon. A hosszú évek során neves zenekarok léptek már fel a Szoboszlói Dixieland Napok keretében.

barokk etelMinden érdeklődőt vár az Esterházy kastéllyal szemben, a Gránátos házak közötti sétányon megrendezésre kerülő kulturális, turisztikai és gasztronómiai fesztivál. E korabeli időutazás alkalmából mintegy megidézve a kor szellemének ízvilágát, szokásait, pompáját felejthetetlen élményt ad a fesztivál a mai kor felgyorsult életet élő emberének.

Budapesttől pár percre várja a gokartozni vágyókat az egyik legnagyobb gokartpálya. A Hungaroring GoKart Budapest mellett, a Formula 1-es versenypálya közepén került kialakításra. Az exkluzív környezetben levő szabadtéri, profi gokartpálya izgalmas, lendületes, technikás kanyarokban bővelkedik, mintha csak a versenyzők tanulópályája lenne!

A gokartpálya kezdetben 300 méter volt, amely időközben 380 méterre bővült, így próbálunk mindig újabb és érdekesebb pályavonalat biztosítani, amely minden gokartozónak újabb kihívást jelent. A valódi aszfaltos gokartpálya élménye és biztonsága sok esetben túlszárnyalja az igen magas költségekkel készült konkurens gokartpályákat is.

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője