2026. május 23., szombat - Dezső

szentendreSok-sok kiállítás, performansz, tárlatvezetés, koncert, irodalmi est, filmvetítés és előadás várja az érdeklődőket 2016. augusztus 27. és október 16. között Szentendre történelmi belvárosában. A kiállítások és a programok tematikusan kapcsolódnak egymáshoz. Az Art Capital mind jellegét, mind nagyságát tekintve egyedülálló.

bushofilmfesztIdén tizenkettedik alkalommal kerül megrendezésre Magyarország legnagyobb, kizárólag rövidfilmeket felvonultató nemzetközi seregszemléje, melynek versenyprogramjában a 3 Oscar-díj jelölt között felbukkan majd a magyar jelölt is. Azonban a versenyprogram mellett szokás szerint rengeteg egyéb kísérőprogram is felbukkan az ismét bővülő helyszínek palettáján.

mozi corvinKlasszikusok, szuperhősmozik és európai artfilmek egyaránt szerepelnek a programban. A Corvin mozi közönsége számára minden évben a moziéjszaka az egyik legjobban várt esemény, a következő rendezvényre szeptember 3-án kerül sor. Idén minden eddiginél színesebb kínálat várja a látogatókat.

ejszakainyomozasA látványos kiállításra belépve a látogatók egy képzeletbeli, holdfényes kertbe csöppennek, ahol bátorságukat és ügyességüket próbára téve rejtélyes detektívjáték részesei lehetnek. Lopakodó, rejtelmes éj közeleg, fák és kerti pavilonok mélykék árnyai imbolyognak az alkonyi derengésben. Elpihen a tágas kert, de az álmos csöndbe baljós nesz vegyül.

zeneAz egyedülálló előadás apropója a Bartók Év. Világon egyedülálló zenei utazásra hív Papp Gyula és Török Ádám a Mini együttesből, akik a Bartók Év kapcsán négy hegedűművész hölgy társaságában saját Bartók-feldolgozásaikat adják elő "rockosított" formában 2016. október 9-én Budapesten, a Marriott Hotel báltermében. 

turizmusTurisztikai marketing konferencia - hagyományos formák, digitális trendek, kihívások és megoldások, Budapest turizmusa. A szeptember 22-i Turisztikai marketing konferencia előadásai mellett számos kerekasztal-beszélgetésben a turisztikai szektor képviselői cserélnek eszmét többek között a kulturális turizmusról, Budapestről, vagy marketingről a turizmusban.

bicikli1Ha szeretsz a természetben tekerni, akkor gyorsan add el szobabiciklidet és ne tervezz semmit augusztus 27-ére, hiszen jön a negyedik KarikaToura! Várják a kicsiket és nagyokat, kezdőket és profikat, családokat és magányos farkasokat. Magyarul mindenkit, aki örömét leli a kerékpározásban. A túrát a Szekszárdi dombság és a Dunai ártér területén rendezik.

borfesztA Budavári Borfesztiválon, a Budai Vár teraszain Magyarország borászai mellett neves borkereskedők jóvoltából számos külföldi bor is bemutatásra kerül. Csak úgy, mint a többi nagy fesztiválon, a Budavári Borfesztiválon is egyre inkább előtérbe kerül a gasztronómia. A kilátogató közönség egyre nagyobb figyelmet fordít a választékra, az újdonságokra.

muzeumokoszifesztMúzeumok Őszi Fesztiválja 2016 programjai tíz központi témakörhöz kapcsolódnak, melyek közül hét a nagyközönségnek, egy-egy a pedagógusoknak és óvodapedagógusoknak szól, egy pedig a szakmai programokat foglalja magában. A fesztivál két kiemelt tematikája a pedagógusoknak szóló Tanárok Éjszakája, és az óvodapedagógusokat középpontba helyező Óvodapedagógusok Napja.

szivAz idei Szívünk Napján a szívbarát környezet kialakításának fontosságát hangsúlyozzák. Válasszuk mindig a szív egészségét megőrző lehetőségeket, az élet minden területén, a munkában, a szabadidőben egyaránt. A Szívünk Napja arra ösztönöz, hogy csökkentsük a szív-érrendszeri kockázatot mindenhol és mindenkor.

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője