2026. május 23., szombat - Dezső

jatekDanny Bain gyerekkoncerttel, ingyenes családi fotózással, játszósarokkal, arcfestéssel, kreatív foglalkozásokkal és sok-sok más programmal és meglepetéssel várják a gyerekeket és szüleiket szeptember 18-án vasárnap délelőtt az Akvárium Klubba! Amíg a kicsik szórakoznak, a szülőket szakmai tanácsadás várja.

bogracsA Pörkölt Parádé alatt, 2016. szeptember 17-én és 18-án mindenki olyan ízekkel találkozhat amivel még soha! A pörkölt különlegességek mellett lesz egy óriási üst is, aminek az elfoggyasztása után jótékonysági célra ajánlják fel a bevételeket. Egész napos vidámpark és kirakodó vásár is szórakoztatja közben a nagyérdeműt!

kecske1Az eseményre a kecskeméti Népzenei Napok keretén belül kerül sor, ahol számos népzenei és néptáncbemutatót láthatnak. Fellépnek hagyományőrzők, adatközlő táncosok, énekesek, citera együttesesek és a Tűzön-Vízen Át Egyesület csoportjai. Egész nap muzsikál Tormási Elek és barátai. Napunkat színesíti gyerekeknek állatsimogatás, aprók tánca táncház, kézműves foglalkozás.

reneszanszA Romantikus Reformkor rendezvényen igazi történelmi kalandban vehetünk részt. Az élő történelemórán minden a reformkorról szól: a zenei és az irodalmi műsorok, a sportbemutatók vagy a korabeli szórakozási lehetőségek. De említhetnénk a 400-nál is több, korhű jelmezbe öltözött résztvevő felvonulását, vagy, hogy stílusosak legyünk: korzózását is.

brodway2016. szeptember 16-án pénteken és 17-én szombaton ismét megrendezik a Budapesti Operettszínház előtt a Nagymező utcában a már hagyománnyá vált Évadnyitó Broadway Fesztivált, ráadásul 17-én kerül sor immáron ötödik alkalommal a Színházak Éjszakájára is. A Budapesti Operettszínház idén is szeretettel várja a kedves érdeklődőket kicsiktől a nagyokig.

vigado2016. szeptember 17-én és 18-án, szombaton és vasárnap egész nap ingyenes rendezvényekkel várja látogatóit a Pesti Vigadó, a Magyar Művészeti Akadémia székháza. Az épület és aktuálisan látogatható kiállítása, a Fohász a mesterségekért című népművészeti-szakiskolai bemutató tárlat, díjmentes látogatása mellett további színes programokkal vár minden érdeklődőt az intézmény.

touningautoTuning autók, veterán csodák, amerikai benzinzabálók, spéci épített motorok, már 2 napos nagypályás szlalom show, koncertek, bikini show és divat bemutatók, szexy autómosás, sportbemutatók, tánc show, motoros és quad bemutatók, drift show... és még rengeteg újdonsággal várja a látogatókat 4. Pécsi Autó & Motor Show.

2016. szeptember 17-én és 18-án is fergeteges programokkal várja Siófok az ide látogatókat. A Balatoni Hajós Napok keretében ismét megtelik a part zenével, tánccal és gyerek- és felnőtt szórakozási lehetőségekkel. Minden érdeklődőt szeretettel várnak a rendezvényre, amely a szépnek igérkező indán nyárra esik!

internethungaryImmár 17 esztendeje minden évben megrendezik az Internet Hungary konferenciát azzal a céllal, hogy az információs társadalom és a digitális gazdaság hazai és nemzetközi képviselői közösen áttekintsék az internet által nyújtott lehetőségeket, fejlődési irányokat, gyakorlati alkalmazásokat. Az elmúlt években a konferencián alkalmanként több mint kétezren vettek részt.

grillImmár tizedik alkalommal kerül megrendezésre a Dining Guide Street Food show. Szeptember 17-18-án ellepik az Andrássy utat az ország legjobb, legizgalmasabb, legmenőbb street food helyei. Mintegy 80 kiállító kínálatából válogathatnak a vendégek. A következő két hétben folyamatosan frissülő információkkal jövünk és bepillantunk a kulisszák mögé...

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője