2025. augusztus 13., szerda - Ipoly

Sátoraljaújhely és térségének egyik legnagyobb jelentőségű beruházása a Zemplén Kalandpark, amely mára már 9 teljesen új attrakciót, számos új épületet és új utat foglal magába. A 3 szinte található élményelemek közül kiemelkedik a bobpálya, mely 2275 méteres hosszúságával az ország és a térség leghosszabb pályája.

torley pezsgoBekerült a hungarikumok sorába a Törley pezsgő, így most már hivatalosan is kiemelkedő nemzeti értéket képviselnek a pincészet habzó italai. Az 1882-ben Törley József által alapított „pezsgőborgyár” ma is eredeti helyén, Budafokon található. A pincészet történetében mindig meghatározó volt az alapító jelmondata: „Tökéletlen portékát nem akarok adni a renomé miatt!”

A hortobágyi puszta varázsa, Európában egyedülálló tágassága, ezernyi színe, árnyalata régóta hívja fel magára az írók, költők, képzőművészek figyelmét. Milyen igaza van az írónak, amikor a Hortobágy pásztornépének, jószágvilágának egyediségét hangsúlyozza. Ma már tudjuk, nemcsak hazánkban, de a világon sincs párja ennek a különleges együttesnek, a pusztának.

A Miskolctapolcai Kalandtúra Park Miskolctól néhány kilométerre, Miskolctapolca szívében a csónakázó tavat ölelő erdő fái között található. A pályák különböző hidakból (vietnami, rönkhíd, lengőhíd, amasonasi híd stb.) épülnek fel, amelyek nehézségi szintje a pályák színének megfelelően változik.  Számos új akadállyal várja kalandtúrázni vágyó, új és régi vendégeit a Kalandtúrapark.

Az OXYGEN ADRENALIN PARK a főváros zajától távol, mégis ahhoz közel (egy órányi távolságra) a Mátra déli lejtőjén található. A 16 hektárnyi területen kialakított parkban az 1 évestől a 99 évesig, mindenkinek kínálnak szórakozási lehetőséget. Az ország legmagasabban fekvő kalandparkjában nemcsak az élményelemektől áll el a lélegzetünk, hanem az elénk táruló panorámától is.

A 4 méter magasságban lévő 29 feladatból álló kötélpálya, mely a festői Maros folyó mellett húzódik, igazán nagy izgalmakat nyújt azoknak, akik próbára akarják tenni ügyességüket, kitartásukat és erejüket. Akinek ennyi izgalom nem volt elég, feltétlenül csússzon át a Maros felett 8 méter magasságban kifeszített drótkötélpályán. Itt fizikai igénybevétel nincs, csak a tiszta élmény!

A Kerekerdő Kalandpark kialakításánál fontos szempont volt, hogy az ide érkező családok minden korosztályának tudjon élményeket, kikapcsolódást, kalandot nyújtani. 3 éves korig Manópálya, állatsimogató, erdei tanösvény, ugrálóasztal, labirintusok várja a kis vendégeket. A nagyobb látogatóknak kötélpálya, íjászat, GPS-es kincskeresés, Airsoft célbalövés szerepel a kínálatban.

Az öt és fél hektár területen kialakított Veresegyházi Medveotthon Közép-Európa egyetlen Medveotthona, mely az Állatvédő Világszervezet (WSPA) és a Veresegyházi Önkormányzat összefogásával jött létre. Közel fél éves munkával a kijelölt terület a medvék fogadására alkalmassá vált, így 1998-ban áttelepítették Gödöllőről az addig rossz körülmények között élő macikat.

Teszteld ügyességed különböző akadályok között! Próbáld ki magad a föld fölött! Szerezz izgalmas pillanatokat, küzdd le a Mókuskaland Élmánypark változatos, bátorságpróbáló állomásait! Ha új élményre vágysz, ugorj be hozzánk egy kalandos kikapcsolódásra családoddal, barátaiddal és ugráljál, "mint a mókus fenn a fán"!

"Zárják szívükbe a csöppnyi Afrikát, melyet oly nagy szeretettel létesítettünk itt, a Balaton partján. Vigyék el hírét és térjenek vissza hozzánk" – invitálja a vendégeket Dr. Nagy Endréné, az Afrika Múzeum honlapján keresztül. Aki ellátogat Balatonedericsre, az színes programokból választhat.

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Az edzőterem klímája a teljesítmény és biztonság egyik kulcsa

Az edzőterem klímája a teljesítmény és biztonság egyik kulcsa

More details
Új dunai fürdőhely a fővárosban

Új dunai fürdőhely a fővárosban

More details
Még augusztus 23-ig látogatható a kiszombori kukorica-útvesztő

Még augusztus 23-ig látogatható a kiszombori kukorica-útvesztő

More details
Jön a Repülőtér Éjszakája, 2025. augusztus 16.

Jön a Repülőtér Éjszakája, 2025. augusztus 16.

More details
Szent István napi programok Budapesten - 2025.

Szent István napi programok Budapesten - 2025.

More details
Portfolio Sustainable World, 2025. szeptember 4.

Portfolio Sustainable World, 2025. szeptember 4.

More details
Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

More details
Social Media Future, 2025. szeptember 11.

Social Media Future, 2025. szeptember 11.

More details
Zenél a Kastély Fesztivál, 2025. augusztus 7-17.

Zenél a Kastély Fesztivál, 2025. augusztus 7-17.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője