2026. május 23., szombat - Dezső

bakonyexpoIdén harmadik alkalommal november 4-6. között várja látogatóit a Bakony Expo, a bakonyi ízek vására. A három napos rendezvénynek idén is a Veszprém Aréna ad otthont. November 4-én, pénteken 10-19 óra között, november 5-én, szombaton 9-19 óra között, november 6-án, vasárnap pedig 9-18 óra között helyi termelők, vásározók és kézművesek kínálják portékáikat.

halesborA Szigligeti Süllőfesztivál 2006 őszén került először megrendezésre hagyományteremtő szándékkal. Célja volt a turisztikai szezon meghosszabbítása a helyi vállalkozások élénkítésére. Szerettek volna a Szigligetre látogatóknak színvonalas, programokkal dúsított hétvégi kikapcsolódást biztosítani, az őszi Balaton festői hangulatának díszletei közt.

csapatjatekos hvgEgy jó vezetőtől bárki megtanulhatja, hogyan legyen jó csapattag, hogyan működik egy jó team. A kérdés, hogy vezetőként hogyan és milyen információkat adjunk át egy már összeszokott csoportnak, mire figyeljünk új team építésénél, hogy a legtöbbet hozhassuk ki embereinkből? A válaszok 2016. november 24-én érkeznek a Hotel Presidentben.

megbeszeles hvgMinden meeting pillanatfelvétel arról, hogyan kommunikálnak cégünkben az emberek, hogyan történnek a döntések és oldódnak meg a konfliktusok, mennyire aknázzák ki az emberek képességeit, kreativitását. A sikeres meetingek átütő szervezeti változásokhoz vezetnek, amik visszahatnak a szervezet hatékonyságára, versenyképességére.

marketingí technologiaA sikeres marketingstratégia erősen technológia-függő. A digitális fejlesztéseknek köszönhetően hatalmas mennyiségű adat elérésére és feldolgozására van lehetőség, ezekből a adatokból pedig vásárlóink személyes élettörténetei és vásárlási szokásaikat meghatározó információk is kiolvashatók.

vallaltvezetoLegtöbbször a legjobban teljesítő csapattagot nevezik ki vezetőnek, aki sok esetben még nincs felkészülve és - idő vagy erőforrás hiányában - nem kap megfelelő támogatást sem új szerepkörében. Számos újfajta kihívással kell szembenéznie egyik napról a másikra miközben sikere már nem csak saját, hanem mások munkáján is múlik.

onkormanyzatikonfA networking konferencia kerekasztal-beszélgetésein a piac meghatározó, döntéshozó szereplői, a legfontosabb médiacégek és ügynökségek vezetői, illetve a legtöbbet költő hirdetők marketinges döntéshozói beszélgetnek a médiaágazat aktuális trendejiről és a következő évben várható kilátásokról. Sztárelőadő: Frederik Obermaier.

konferenciaAmiről biztosan szó lesz:  Hogyan változik a média és ez milyen hatással lesz a PR-ra? A belső kommunikáció a külső szolgálatában - hogyan építsünk hiteles arculatot? Belső kommunikációs kampány szerepe egy 130 éves cég újrapozícionálásában Dolgozói és csatorna szegmentáció.  Céges események. Mit? Mikor? Hányszor? Kinek?

felfo szamtechA digitális transzformáció nem egy nehezen megfogható, távoli jövőkép, nem egy elvont koncepció, hanem az a folyamat, amelynek mindannyian részesei vagyunk és a ma mellett a holnapunkat is alapjaiban határozza meg. Október 20-án ismét megrendezésre kerül a nagy sikerű Future Decoded esemény, ahol megfejtik a számítási felhő titkait.

fittnessA Fitparádé kétnapos esemény, multisport fesztivál, amely komplexitásban minden más hazai és kontinentális eseménytől különbözik a helyszín adta egyedülálló adottsága, a vizes programok okán. A sportcsarnok közdőtere 40 x 40 m-es, amely 3 színpadnak, aktív- és fight zónáknak, valamint az exponak szolgál színteréül.

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője