2026. május 23., szombat - Dezső

oldtimer22017. április 7-9-ig ismét a budapesti Vasúttörténeti Pakban kerül megrendezésre Közép- és Kelet-Európa legnagyobb veteránjármű rendezvénye az Oldtimer Show. 100 évnél is idősebb motorok és fakerekű autók, traktorok, buszok és teherautók. 500db veterán jármű kerül bemutatásra, minden típusból csak 1-1 példány.

LeGARAGE redKészül az ország első street food és gasztroplázája, a Le Garage. Az ipari környezetben megálmodott áruházban többek között étterem, delikátesz, kávézó nyílik, és öt food truck is parkol majd az épületben. Hétvégenként termelői piaccal és különböző tematikus gasztroprogramokkal várják majd az érdeklődőket.

magyar telekom szekhaz wingBár már tavaly beindult az irodapiac, idén nagyobb sebességbe kapcsoltak a fejlesztők. Szinte nincs olyan frekventált pontja a fővárosnak, ahol ne épülne új irodaház vagy multifunkcionális ingatlanegyüttes. A realista.hu összegyűjtötte, hogy hol számíthatunk nagyobb projektekre az elkövetkezendő két-három évben.

gyerekekA februári erdőben még a tél az úr vagy már kezdődik a tavasz? Ennek járunk utána rövid erdei séta keretében családi körben. A téli madáretető vendégeit is megfigyeljük. Rövid terepi séta után mikroszkóppal merülünk el az aprók világában. Kézműveskedés, észtorna: rejtvények, fejtörők várnak minden korosztályt.

hoviragA Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság által szervezett túra során a lébényi tölgyerdő kora tavaszi élővilágát figyelhetik meg az érdeklődők. Az erdő bemutatása szakvezetővel történik. A programra előzetes jelentkezés szükséges! Találkozási pont: Lébény, nagy focipálya melleti parkoló. Figyelem: a túra időpontja időközben március 11-re került át.

kisvasutIdén is megrendezi a Zsuzsi Erdei Vasút a Debreceni Városvédő és -szépítő Egyesület közreműködésével a Zsuzsanna-napi télbúcsúztató rendezvényt. Télűző népzenei játékokkal, kiszebáb készítéssel és égetéssel várják az érdeklődőket. A népzenei kíséretet a Törköly zenekar biztosítja. A rendezvény folyamán a büfé üzemel.

gyermekkina2017. Február 18-án a Világjáró gyerekek matinéján Kína kapja a főszerepet. Az apropó pedig nem más, mint a kínai újév. Gyere el és ismerd meg jobban az óriási ország kultúráját, meséit és játékait az ország szakértői és természetesen a Budapesten élő kínai közösség tagjainak segítségével!

fuvosA sorozat főszereplői a zene "szerszámai". Velük ismerkedhetnek meg a hallgatók az azt megszólaltató szakértő muzsikusok segítségével. Ebben a félévben a klasszikus szimfonikus zenekar hangszereinek birodalmába teszünk utazást. Az expedícióhoz csatlakozó gyerekek megismerkedhetnek a zenekarral és annak legfontosabb hangszercsoportjaival.

farsangGyertek és segítsetek 2017-ben is elűzni a telet a Skandináv Ház farsangi gyerekklubján! Újból itt a lehetőség, hogy beöltözzetek kedvenc skandináv mesefigurátoknak, karaktereteknek és megmutassátok szuper jelmezeteket a nagyérdekű publikumnak a jelmezes felvonulásunk során. Az esemény időpontja: 2017. február 18. szombat 14-17 óra.

tarsasKözös társasjátékozásra invitálnak minden érdeklődőt a Mese Múzeumba, 2017. február 18-án. Vajon megtalálod a labirintusból kivezető utat? Tudsz egymás után kétszer hatost dobni? Menni fog a pókerarc? Gyere, próbáld ki! Ajánlott korosztály: 6-12 éves korig. Kedves szülők, kedves gyereke! Irány a Magyar Mesemúzeum!

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője