2025. május 6., kedd - Ivett

kaja portugalÍnycsiklandó ízekkel, a középkor varázslatos hangulatával, változatos - köztük gyerekes - programokkal üdvözli idén is az őszt Esztergom városa. A Víziváros és a Kis-Duna sétány szeptember első "igazi" hétvégéjén visszarepíti a látogatókat, felnőtteket és gyerekeket egyaránt az Anjou-kor varázslatos világába.

mupa2016-ban Franciaország áll a Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) közös kezdeményezése, az Európai Hidak 2016 fesztivál fókuszában. Az eseménysorozat korábbi évekhez képest gazdagabb programjában a BFZ nagyzenekari koncertjei, kortárs és barokk estje mellett a 20. századi francia kultúra markáns egyéniségei teszik tiszteletüket a Müpában.

erdokhazaÉrdekes állatbemutatók, látványos foglalkozások, gyermekkoncertek és sok élmény várja mindazokat, akik kilátogatnak Budapesten a Szabadság térre, a 22 állami erdőgazdaság ingyenes családi napjára. A természetvédelem, az ökoturizmus, az erdei növény- és állatvilág, az erdészek különleges munkája, az erdei vasutak mind-mind megelevenednek itt.

bor sajtAhogy eddig minden évben, tavaly is megrendezésre került Villány legnagyobb rendezvénye, a Vörösbor Fesztivál. Az idei programok közül sem hiányozhat a már hagyománnyá vált esemény, amely a villányiak, a környékbeliek és a messzebbről idelátogatók számára is egyaránt felejthetetlen élményeket nyújt.

KraknA Krak’n Town Steampunk Saloon, Budapest új gasztro-negyedében, a Rákóczi tér közelében nyílt meg. Vödörből piszoár, bográcsból mosdó, mozgó és irányítható hőlégballonok. Aki szereti Verne Gyula világát, a sört és a vidám társaságot, az most valamennyi szenvedélyét kiélheti az új steampunk kraft sörözőben.

Fotográfia, nyomdaipar, kútmúzeum, hogy csak párat említsünk azok közül az egyedi gyűjtemények közül melyeket csokorba válogattak a Világjáró Magzin szerkesztői. A Dél-Alföld legérdekesebb múzeumai között bizony érdemes szétnézni, nem fogja megbánni, aki rászánja az idejét. Íme néhány top tipp!

mozgasAz Európai Sporthét az Európai Bizottság új kezdeményezése, amelyet 2015 szeptemberétől minden évben megrendeznek a sport és a testmozgás népszerűsítése jegyében. A nemzetközi eseménysorozat szeptemberben Európa 31 országában zajlik.  A célunk az, hogy szeptember 10-18. között minél több magyar tegyen az egészségéért, ezzel felkerüljünk Európa sporttérképére.

furdozoIdén második alkalommal rendezték meg az Év Fürdője versenyt, amelyben közel 200 magyarországi fürdőre három kategóriában lehetett voksolni. A végeredmény változatos képet mutat: a nyertesek az ország egymástól távoli pontjairól kerültek ki, és jellegükben is mások. Idén egy barlangfürdőt, egy gyógyfürdőt és egy aquaparkot szerettek hazánkban a legjobban.

dron2016. szeptember 10-én egy minden eddiginél nagyobb és látványosabb show-val ünneplik a hazai robotika és drónközösséget a Hungexpón. A “legek” kiállításán a fantasztikus drónversenyek mellett a legnagyobb hazai egyetemek, tudományos előadások, drónszumó, FPV Modell Autó, FPV Go-Kart, Lego Mindstorms Robocup, KUKA Robotics, Puli Space Holdjáró, virtuális valóság,...

A Lillafüredi Sport- és Kalandpark Magyarország egyik legszebb természeti környezetében, több mint kéthektáros területen, a Bükk-hegység lábainál húzódó Szinva-völgyben található. Az észak-magyarországi régió legújabb családi szórakoztató komplexumában, minden látogató kortól függetlenül otthon érezheti magát, és kedvére válogathat a kültéri és beltéri attrakciók között.

BETA Renegade

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Indul az állateledel-gyűjtés a rászoruló négylábúaknak

Indul az állateledel-gyűjtés a rászoruló négylábúaknak

More details
Debrecen Drive, 2025. május 24-25.

Debrecen Drive, 2025. május 24-25.

More details
Extrém táborok: robotépítés, tőzsde és sárkányhajózás a nyári szünetben

Extrém táborok: robotépítés, tőzsde és sárkányhajózás a nyári szünetben

More details
Kutatás: a társas támogatás 30 százalékkal növeli az edzésidőt

Kutatás: a társas támogatás 30 százalékkal növeli az edzésidőt

More details
Ne csak cuki legyen! Így válasszuk ki a legtökéletesebb kutyaruhát

Ne csak cuki legyen! Így válasszuk ki a legtökéletesebb kutyaruhát

More details
A hűvösebb észak felé fordulnak a nyaralók: Skandinávia az új nyári úti cél

A hűvösebb észak felé fordulnak a nyaralók: Skandinávia az új nyári úti cél

More details
MI Expo, 2025. június 4.

MI Expo, 2025. június 4.

More details
AI Summit Budapest, 2025 szeptember 8–9.

AI Summit Budapest, 2025 szeptember 8–9.

More details
A Magyar Fagylalt Napján idén több száz cukrászdában várják a családokat

A Magyar Fagylalt Napján idén több száz cukrászdában várják a családokat

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője